2019. január 1-én indítottam útjára az azóta minden vasárnap délelőtt jelentkező „Heti vers’ című levélfolyamot. E küldeményekben minden héten a magyar és a világirodalom egy-egy nagyszerű alkotását bemutató levelet dobtam be barátaim, levelezőtársaim képzeletbeli elektronikus postaládájába. A levélfolyam célja a kezdetektől fogva a magyar kultúra, és általában a kultúra egészének ápolása. A vers küldeményeket a YouTube csatornán, nagyszerű magyar színészek és amatőr versmondók előadásában fellelhető szavalatok közül válogattam. Az érdeklődők általában egy általam írt rövid bevezető vagy ajánlás kíséretében a vers YouTube hivatkozására kattintva hallgathatták / hallgathatják meg az arra a hétre, küldött irodalmi alkotást vagy alkotásokat. A heti küldeményeket a legtöbb esetben egy vagy több zenei melléklet is kiegészítette.

E honlap célja, hogy ezt az immár több éve áradó, és sokak által értékesnek tartott levélfolyamot barátaimon, levelezőtársaimon kívül, más érdeklődők számára is hozzáférhetővé tegyem.  Abban is reménykedem, hogy ezek a levelek talán még az iskolai irodalom órákon is,esetleg kiegészítő anyagként, segítséget nyújthatnak a tanároknak és a diákoknak egyaránt.

A honlap egyszerű felépítése az elküldött levelek szerkezetét követi. Azok közt nagyon sokféle szempont szerint lehet tallózni:

  • a levél feladásának időpontja (év, hét)
  • a levelekben magyar vagy világirodalmi alkotásokat keresünk
    • a magyar irodalmon belül a költők és írók alkotásai mellett a népköltészet, népballadák, nyelvemlékek kategóriákban is lehet tallózni
  • a levelekben szereplő, tárgyalt irodalmi alkotások
    • címe és
    • szerzői
  • az irodalmi alkotásokat megszólaltató előadók neve szerint

Leveleim egy nagy része zenei mellékletet is tartalmaz. Így lehetőség nyílik arra is, hogy az érdeklődők a levelekben szereplő megzenésített versek között is  keresgélhessenek.

Bármilyen szempont szerint is keres a t. érdeklődő, a találat mindig azzal a levéllel együtt jelenik majd meg a képernyőn, amelyben az a bizonyos keresett irodalmi alkotás, zeneszám, vagy előadó szerepel. A kérdéses levél nem csak az én akkori ajánlásomat,és gondolataimat, de – ha volt ilyen – levelezőtársaim véleményét is tartalmazza.

A honlap lehetővé teszi, hogy a hivatkozásokra kattintva, ne csak a YouTube csatornához kapcsolódó hangzó anyagok szólaljanak meg, de a levelek és a hozzászólások szövegét is fel lehet olvastatni a géppel, amennyiben a t. érdeklődő számítógépe technikai szempontból erre alkalmas.

Hadházi Dániel