Hadházi Dániel (2020. március 8.)
Tisztelt Levelezőtársak!
Előre is elnézést kérek levelezőkörünk azon hölgy tagjaitól. akik máshogy gondolnak a nemzetközi nőnapra, mint ahogy én. Lehet, közülük néhányan meg is haragszanak rám az alábbiakért. … De talán mégsem.
A világ március 8-án ünnepli a nemzetközi nőnapot. De vajon nekünk, e levelezőkör tagjainak kell-e ugyanígy tennünk? Szerintem nem. S nem azért, mert mi nem tiszteljük és szeretjük a nőket, hanem épp ellenkezőleg, mert mi nem csak ezen az egyetlen napon, hanem az év minden napján megbecsüléssel és szeretettel fordulunk feléjük, gondolunk rájuk, feleségünkre, édesanyánkra, nagymamáinkra, lánytestvéreinkre. Ne felejtsük, ez a nemzetközi nőnap a feministák, azaz a harcos és kommunista szemléletű nők által kiharcolt ünnep, illetve emléknap. Az akkori feministák két leghangosabbika Clara Zetkin (szül.: Clara Eissner) és Rosa Luxemburg (ő nem tartotta szükségesnek megváltoztatni a nevét), mindketten kipróbált régi elvtársnők voltak. Clara Zetkin szeretett volna belépni a Német Szociáldemokrata Pártba, de mivel nőket akkoriban még nem vettek fel a politikai szervezetekbe, (sőt még választójoguk sem volt, s csupán alig egy-kettő közülük járt – máshogy, mozgalmár módon megfogalmazva: járhatott – egyetemre, ez annyira elkeserítette és feldühítette őt, hogy végül a női jogok élharcosa lett belőle. (Vajon Krupszkaja, Lenin felesége beléphetett-e a bolsevik pártba? Vagy ott is sokáig még a régi módon kezelték az ügyeket?) Az akkori rend felforgatásában harcostársával, Rosa Luxemburggal együtt élen járt, tüntetett, jogokat követelt, jogokat védett. Hogy férjhez mentek volna, gyermekeket szültek volna, arról a munkásmozgalom története nem emlékezik meg. Legalábbis én nem találtam erre vonatkozóan semmit. Az ő életük a mozgalomban teljesedett ki. „Egyenlőséget és politikai jogokat a nőknek!”, „Egyenlő munkáért egyenlő bért!” , stb., stb., stb. … A női egyenjogúságért küzdők harca azonban még később, a dicső Szovjetunióban sem ért el túl sok sikert, mert a két említett hölgy nevén kívül alig ismerünk más női forradalmárokatt. Talán Martos Flóra? – az ő nevét még mindig kollégium őrzi a Műegyetemen? .Szabó Tímea? Széll Bernadett? Dobrev Klára? – Közülük néhányan még csak a jövő ígéretei!..
De nem mehetünk el szó nélkül azonban az I. és II. Szocialista Internacionálénak a nemzetközi nőnap, mint ünnep létrejötte körüli bábáskodása mellett sem. Mindez – ahogy azt a Szovjetunió kapcsán fentebb megjegyeztem – valószínűleg nem annyira a női jogok valódi védelmében, hanem sokkal inkább azért történt, mert a Szocialista Internacionálé vezetői a női egyenjogúságért és a nők politikai jogaiért vívott küzdelemben a harcoló kommunizmus tömegbázisa kiszélesítésének lehetőségét látták. … Aztán a legérdekesebb, hogy miért is március 8-án van a nemzetközi nőnap? Ki hinné, azért, mert 1917. február 23-án, azaz a Gergely naptár szerint március 8-án, egy kommunisták által szervezett nagy szentpétervári nőtüntetésre emlékezve jelölték ki később – hogy kik?, hát az illetékesek! – ezt a napot. A dolog kicsit hasonlít a NOSzF-ra, azaz a Nagy Októberi Szocialista Forradalomra, amit október helyett november 7-én kellett annak idején ünnepelnünk.
Az „ünnep” kialakulásának a hátterét kicsit jobban megvilágítva, talán már érthető, miért gondolom úgy, hogy számomra nem sok ünnepelni való van március 8-án. A ma kötelező politikailag korrekt beszédmód azonban a fentieket elhallgatva „igazi ünneppé” teszi ezt a napot, s szegfűvel, csokrokkal, lufikkal és hazug szavakkal bájolog a nők előtt. Valahogy úgy, mint régen a párttitkár elvtárs, aki a KISz-bizottság férfi tagjaival karöltve tette ezt, mikor nőnapon végigjárta a gyárat, s minden dolgozó nőnek egy-egy szál szegfűt nyújtott át a Pártnak a nők iránti megbecsülése jeleként. Akinek nem volt szerencséje, azt meg is puszilta – ráadásul mindkét orcáján. …
Nekünk másmilyen „nőink” vannak, mint Clara Zetkin és Rosa Luxemburg. Olyanok, mint például Rozgonyiné Szentgyörgyi Cicelle. … Micsoda különbség. … Lehet választani közöttük.
Arany János: Rozgonyiné – Sinkovits Imre
És mi férfiak úgy kell, hogy szeressük nőinket, ahogy az az alábbi két Sohonyai Attila versben megszólal..
Sohonyai Attila: A nő – Kautzky Armand
Sohonyai Attila: Ha nőt szeretsz – Kőszegi Ákos
Vajon mit értenek ezekből a szavakból korunk harcos feministái, s a múltat végképp eltörölni akaró, politikailag korrekt ifjú liberális kommunistái? Vajon értik-e, hogy nekünk férfiaknak és nőknek csak együtt, és nem egymás ellen van értelme „az egésznek”.
E szép versekhez illő zenei mellékletként pedig egy régi dalt csatolok három változatban is, mely bizonyítja, hogy nemrég még az „európai nők” is nők, és nem feministák voltak. Hallgassátok meg Edith Piaf „No, je ne regrette rien” című dalát.eredeti francia nyelven, aztán angolul. majd Szinetár Dóra előadásában magyarul is.
Non, je ne regrette rien – Edith Piaf – Eredeti francia változat
No, no regrets – Edith Piaf (angol változat)
Nem, Nem bánok semmit sem – Szinetár Dóra
Dani