| Hadházi Dániel | (2020. május 3.) |
Tisztelt Levelezőtársak!
Isten éltesse az édesanyákat!
Petőfi Sándor: Füstbe ment terv – Kútvölgyi Erzsébet
Pósa Lajos: Nem tud úgy szeretni – Bordás Mihály
Ezt a verset sokan József Attilának tulajdonítják, az azonban valójában Pósa Lajos 1897-ben kiadott Emlékezés nagyanyámra című versének egyik rövidített szövegváltozata-
József Attila: Kései sirató – Latinovits Zoltán
Kosztolányi Dezső: Szegény anyám – Bulla Elma
Édesanyámnak – Törőcsik Mari
Anyák napja
Szemed színére nem emlékszem már.
Talán barna volt, zöld vagy sár,
De hogy szép volt, biztosan tudom.
S hajad feketesége korom.
Mikor elmentél, forró volt a nyár,
Akkor még annyi új várt reám,
S az élet rendjébe
Könnyen belenyugodtam.
De most harminc év után
Szívem újból rád talál, anyám.
Régi emlékek kavarognak.
Nevetésed hangos, vidám.
Színes kartonruhádat fújja a szél.
Akkor még oly messze volt a tél.
Neved örök: Ilona,
Ahogy Apu szólított: Ilonka.
Anyádnak a falusias kis Ilus,
Ki még csak nem is sejti,
Hogy lesz valaki, egy fiú,
Ki úgy szólítja majd őt: Anyu.
Mindent, mit e szó: élet, jelent,
Tőled kaptam, anyám!
Megköszönni ezt úgysem lehet.
Te is tudod, nem azért születünk meg.
E titkos teljesség, az élet, adatik.
S mikor az idő eljő,
Minden nőnek fülébe súgja:
„- Adj tovább, hogy legyenek ők is.”
„- Hogy ők is lássák Isten arcát, a csodát,
A kék eget, a vizeket, a földet,
Az állatokat, a virágokat, a zöldet,
S hogy örüljenek, mert élnek.”
Mindezt a sok szépet, s tetejébe még
Sorsom, nyelvem, s hazám,
Te adtad nékem, Tőled kaptam, anyám!
…
Harminc éve, hogy nem láthatlak már.
Budapest, 2010. május 2. (H.D.)
| Makray Ferenc | (2020. május 3.) |
Deniel, nagyon szép a versed, köszöni az egész család. …
üdv: Feri
| Mészáros Attila | (2020. május 4.) |
Kedves Dani!
Köszönöm a versed.
Én nem tudok „rímet faragni”, de úgy gondolom, értem. Ezért küldöm az alábbi verset, mely hasonlóképp megérintett.
Atilla
Mécs László
A királyfi három bánata
Amikor születtem, nem jeleztek nagyot
messiás mutató különös csillagok,
Csak az Anyám tudta, hogy királyfi vagyok.
A többiek láttak egy síró porontyot,
De anyám úgy rakta rám a pólyarongyot,
Mintha babusgatná a szép napkorongot.
Maga adta nékem édessége teljét,
Úgy ajándékozta anyasága tejét,
Hogy egyszer földnek bennem kedve teljék.
Isten tudja, honnan, palástot kerített,
Aranyos palástot vállamra terített,
Fejem fölé égszín mosolygást derített.
Ma is úgy foltozza ingemet, ruhámat,
Ma is úgy szolgál ki, főzi vacsorámat,
Mint királyi ember királyi urának.
Amerre én jártam, kövek énekeltek,
Mert az édesanyám izent a köveknek,
Szíve ment előttem előre követnek.
Amíg Ő van, vígan élném a világom,
Nem hiányzik nekem semmi a világon,
Három bánat teszi boldogtalanságom.
Az egyik bánatom: mért nem tudja látni
Egymást a sok ember, a sok-sok királyfi,
Úgy, ahogy az anyjuk tudja őket látni?
A másik bánatom: hogyha Ő majd holtan
Fekszik a föld alatt virággá foszoltan,
Senki se tudja majd, hogy királyfi voltam.
Hogyha minden csillag csupa gyémánt volna,
Minden tavaszi rügy legtisztább gyöngy volna:
Kamatnak is kevés, nagyon kevés volna.
Hogyha minden folyó lelkemen átfolyna
S ezer hála-malom csak zsoltárt mormolna,
Az én köszönetem így is kevés volna.
Hogyha a föld minden színmézét átadom,
Az Ő édességét meg nem hálálhatom,
Ez az én bánatom, harmadik bánatom.