| Hadházi Dániel | (2021. május 30.) |
Tisztelt Levelezőtársak!
Egy újabb év telt el a trianoni békediktátum tavaly pont 100 éve történt kihirdetése óta. Egy újabb év a történelemben, semmiség. De ha így gondolunk erre, immár 101 év múlt el a nyugat közreműködésével végrehajtott gyalázatos országcsonkítás óta, ez a 101 év, bizony már nagyon hosszú idő. Már rég nem élnek azok, akik egykor Trianonban meghozták a döntést Magyarország sorsáról: És azok sem, sőt, talán már azoknak a fiai. lányai sem – akiknek akkor élő, eleven húsába vágott a fájdalom, hogy ez igazságtalan döntés következtében, elvesztették a hazájukat, s egyik napról a másikra egy másik, egy idegen ország alattvalói lettek. …
Az elmúlt 101 év alatt sok minden történt, csak a lényeg, a történelmi igazságtalanság megszüntetése érdekében szinte semmi. Helyette ugyanazoktól a köröktől, akiknek Trianont köszönhettük, kaptunk két másik ordas hazugságot. Az egyik a „proletár internacionalizmus”, majd a Szovjetunió összeomlása után a másik, az új kísérletnek, az EU-nak a „határok légiesítése”-ként, illetve „a tőke, a munkaerő és a termékek szabad áramlása” jelszavával megfogalmazott, szépen csillogó, de lényegében a proletár internacionalizmusnak új, tetszetősebb, liberális köntösbe öltöztetett maszlagát. Ezt ajánlgatják mostanában a „bűnös nacionalizmus” elleni gyógyító orvosságként.
Nyugodjunk bele mindenbe. Ne nyalogassuk örökösen a sebeinket, ne hánytorgassuk fel folyton a múltat, barátkozzunk meg a tényekkel. Ma már más világ van. … Jó. Rendben van. De mi ez ha nem meghunyászkodás, a Gonosszal kötött gyáva alku?
Vizsgáljuk meg azonban azt is, hogy nekünk magyaroknak mi a részünk ebben a tragédiában. Milyenek is vagyunk, így együtt – népként, nemzetként? Ne ijedjetek meg, én most nem a kommunisták és a gyáva, a meghódolást ajánló társutas történetírás mantráját szeretném felmondani Nektek a „bűnös magyar nemzetről”. A megoldáshoz, megmaradásunk útjának megtalálásához azonban elengedhetetlen, hogy ismerjük népünk karakterét, legfontosabb jellenvonásait, gondolkodását. Ebben segíthet mindnyájunknak, ha meghallgatjuk Sajó Sándor ‘Magyarnak lenni’ című nagyszerű költeményét. Először az egész verset, majd annak csak a legfontosabb gondolatait kiemelve, Koncz Gábor előadásában.
Sajó Sándor: Magyarnak lenni – ismeretlen előadó
Sajó Sándor: Magyarnak lenni (részlet) – Koncz Gábor
Mondhat-e ezeknél a soroknál többet a magyarságról, lelkünkről bármilyen szociológiai, vagy pszichológiai tanulmány? Vajon más népek költészete, irodalma termett-e saját magukra vonatkozóan ilyen remeket, mint Sajó Sándor verse? Lehet, hogy csak az én műveltségem hiányos, én nem tudok ilyenekről, illetve csupán néhány prózai műről: (Lin Yutang: Mi kínaiak, Szolzsenyicin: Együtt, és talán vannak még más hasonló alkotások is.) Mégis – és különösen most Trianon kapcsán – úgy érzem, Sajó Sándornak ez a verse, a költőnek népe iránti szeretete és népének sorsa iránti aggódás fűtötte önmagunkkal való reális szembe nézni tudása az, ami megkülönböztet bennünket Európa többi népétől.
Zenei mellékletként pedig Ákos ‘Felemel (Apa látod …)’ című dalát. Valahogy ide illőnek érzem.
Dani