| Hadházi Dániel | (2021. június 6.) |
Tisztelt Levelezőtársak!
Ezen a héten még mindig Trianon szomorú igézetében, hallgassátok meg a „fasiszta” Wass Albert két írását. Egyikhez sem kell semmiféle kommentár. Talán csak annyi, hogy ezek a sorok, ugyan jó pár évtizeddel korábban íródtak, de – sajnos – semmit sem vesztettek aktualitásukból. Íme:
Wass Albert: Hagyaték (részlet) – Csabai János
Wass Albert: Nagyapám tanítása – László Andrea
A fentiekhez kapcsolódóan álljon itt Takaró Mihály gondolata Wass Albert halálával kapcsolatban.
Életével igen, de halálával nem jó példát mutatott nekünk ez a nagy magyar író.
Azonban azon is el kell gondolkoznunk, nem Wass Albert az első, és nem is ő az egyetlen nagy magyar történelmi személyiség, művész, aki a magyarság és a saját egyéni sorsának kilátástalansága felett érzett bánatában s elkeseredettségében nem látott más kiutat, mint az öngyilkosságot. Wass Albert élete végének szomorú befejezéséből mi azt a tanulságot vonjuk le, az élet szent, és ne engedjük, bármennyi is az ellenség körülöttünk, hogy az elkeseredés, a minden hiába érzése elhatalmasodjon rajtunk. Szívünkben és lelkünkben utolsó leheletünkig őrizzük, tartsuk életben, bármilyen nehéz is, a tettrekészség, a hazaszeretet és a jóakarat lángjait.
Zenei mellékletként hallgassátok meg a Ghymes együttes ‘Kézfogás’ című dalát.
Dani
| Mészáros Attila | (2021. június 6.) |
Kedves Levelezőtársak!
Kételkedők mindig vannak, én is közéjük tartozom, hisz Wass Albert írói munkásságának nagy részét elolvasván, más következtetésre nem juthatunk.
Mészáros Attila
2018 október 03. – Magyar Megmaradásért
Wass Albert titokzatos halála 2. rész
Szerző: Doma-Mikó István
Aztán ’98. február 17-én, egy fekete napon az újságokba visszakerültek a nekrológok. Ezúttal nem tévedésből. Túl a kilencvenen, a hazától és a szülőföldtől 53 évi távollét után, elhagyatottan, csalódottan halt meg a floridai Astorban. Halálát titkolózás és találgatás lengte körül. Felröppent a hír, talán nem is természetes halállal távozott.
Válaszként előkerült egy „hivatalos verzió” az öngyilkosságáról, amiben sokan máris kételkedni kezdtek. Csakúgy, mint az amerikai halottkém jelentésében.
A legmeghökkentőbb, egymásnak ellentmondó tézisek láttak napvilágot, amelyek csak az öngyilkosság tagadásában egyeztek.
Legtöbb forrás nyíltan gyilkosságot kiált, aminek kitervelőit és végrehajtóit a „kinek használ?” elv alapján a román soviniszták vagy a magyar balliberálisok körében kell keresni.
A gyanakvók nem kímélik harmadik feleségét, Maryt sem, akivel halálakor kettesben tartózkodtak otthon. (Célzatosan megjegyzik, hogy Mary addigra már két férjet is eltemetett.7) „Egyedül volt, övéi nélkül” – mondja egy írás, nem számítva „övéi” közé feleségét.8 Fia, Géza szerint apját halála estjén Mary jogtalan vádakkal illette. A Németországban élő fia, Endre is megkérdőjelezi az öngyilkosságot.9 A tényként közölt hipotéziscsokorra a következő szöveg teszi fel a koronát: „Ami pedig a halál körülményeit illeti, tény, hogy csendesen elaludt. Orvosfelesége tanúsítja.”
Az értesülések a helyszínt illetően sem egyeznek jobban. Egyesek szerint az épületben, pontosabban: hálószobájában érte a halál. Mások úgy tudják, a kertjében találták agyonlőve, megint mások szerint kedvenc helyén, a tornácon, ahonnan gyakran puskázott az elszaporodott mókusokra.
A történetekben csak az közös, hogy a halott mellett hevert kedvenc vadászpuskája, az olvasóra bízva, hogy öngyilkosság vagy önvédelem fegyvereként-e. (Nem elhanyagolható, Wass Albert ifjú korában országos céllövő bajnokságon új rekordot állított fel,11 és még ’96 körül is azt írta: „Ez évben eddig 18 mókust lőttem le a madáretetőről, tizennyolc lövéssel.”)
A fegyver használatával kapcsolatban csak egy forrás foglal állást. A kilencven éves gróf – úgymond – aligha bírta a súlyos vadászpuskát úgy kitartani, hogy önmagát főbe lője vele.
A történtekkel kapcsolatban közös barátunkat közel egy év múlva sikerült szóra bírnom, de ő is csak a ködöt sűrítette: „Különös, végtelenül különös. Albert nem az a fajta volt, aki főbe lövi magát. ’Öngyilkossága’ engem Márai Sándoréra emlékeztet, akit jobb kezében pisztollyal találtak holtan. Csakhogy én ismertem Márait. Balkezes volt.”
Wass Albert a Floridai-félsziget közepén, az Ocala Nemzeti Parkban, gyakorlatilag az erdőben lakott emeletes házában, amihez 3,5 hold kert is tartozott. Harmadik feleségével, Maryvel harmonikus házasságban éltek.
Az író négy fia Amerikában él (Vid, a legidősebb, egy tisztító vállalat tulajdonosa, Huba, az USA hadseregének tábornoka, később fődandártábornoka, Miklós pénzügyi szakértő, Géza pedig egy környezetvédelmi tanácsadó hivatal tulajdonosa). Legkisebb fia, Endre, Németországban, a Hamburgi Egyetem közgazdasági szakán professzor.
Wass Albert a Floridai Egyetemen töltött 13 évi tanárkodása után szerény nyugdíjat kapott, amit a fiai közösen egészítettek ki. Az anyagiak intézésével a legközelebb lakó Gézát bízták meg.
Az idős házaspár egyre nagyobb anyagi gondokkal küzdött. Wass Albert egy barátjának írta, hogy sürgősen pénzre lenne szüksége, mert a biztosító nem téríti meg egyes orvosi költségeit és eladósodtak.15 A télen alig fűthető, százéves épület 1991-re gyakorlatilag lakhatatlanná vált. Az ekkor odalátogató Géza fia is motelban szállt meg. Tatarozásra azonban az író haláláig nem került sor. Sőt, eladósodva az értékvesztett házat olcsón eladta saját fiainak.
1992-től áldatlan veszekedések zajlottak Mary és Géza, illetve az író más családtagjai között.16 Mary követelte, hogy az író fiai behatóbban gondoskodjanak az idős, beteg emberről. Elsősorban a ház megjavításáért harcolt, abból pedig nem engedett, hogy a tönkrement hűtőszekrény helyett újat vegyenek, ne használtat.17
1993 februárjában így írt: „Második »gutaütésem« következtében jobb kezem és karom kissé megbénult, s ennek következtében a kézírásom olvashatatlan, gépírásom pedig, amit tizenkettedik évem óta folytatok, szintén »nehézkes«, mivel kezem nem mindig azt a betűt üti le, amelyiket kellene. (…) Sajnos sok könyvem nekem sincs meg, miután fiaim a tábornoktól lefelé, nagyon kiábrándultak a magyarokból, és magyarul megjelent könyveimet téves időpazarlásnak minősítik, ami még a magyarokat sem érdekli. (…) Sajnos öt pompás fiamból egyik sem »magyar«, ahogy kellene, mert szerintük a magyarok vagy nácik, vagy kommunisták, vagy csalók. Csak a »régiek«, akikről én írtam, voltak a magyarok. De ezeket már mind kipusztították…”
A magyarságot ért sorsfordulat boldogsággal töltötte el. Úgy érezte, szenvedésének és önfeláldozó munkájának beérett a gyümölcse. Csak az elveszett időt sajnálta: „Sajnos a szabadulás napjai számomra már elkésve érkeztek. Szó sem lehet arról, hogy útra engedjenek. Ez három orvos együttes véleménye. Azt mondják: »majd jövő évben!« De én már tudom, hogy jövő év nem lesz, s ha lenne is, én már csak »ültömből« nézem a világot.”
Rövidesen rádöbbent, a felszabadult óhazában a felszín alatt semmi nem változott. Hiába szűnt meg Magyarországon a kommunizmus, az új rendszer urai láthatatlan feketelistára tették, és a könyveire ezután sem talált kiadót. „Ez ellen nincs orvosság,” – kesergett.
’96 júniusában a Magyar Köztársaság belügyminiszterétől mégis magyar állampolgársági igazolást kért. Magyarként kívánt az óhazába látogatni, vagy talán csak egy megkésett szimbólumra várt.
„Ha arra gondolok, hogy ez a sok tehetséges ember idegenbe kényszerül vinni ötleteit, munkáját és képességeit: sírni szeretnék! Lehetséges az, hogy a magyarság kivesse magából tudósait, feltalálóit, szakembereit? Nem őrült balgaság az, hogy önfejű makacssággal elűzi azokat, kikért más országok versenyeznek?
„Talán egyszer hazahívnak. És akkor gyalog is, és ha nem lesz már lábam: a hasamon csúszva! De hazamegyek. Bármikor és bárhonnan.”
Azonban nem hívták. Sőt! Egy évi jogi huzavona után értesítették, hogy az igazolást megkapja, de csak ideiglenes formában. A megaláztatás lelke mélyéig megbántotta és felháborította.
Kilencvenedik évéhez közeledve elhatalmasodtak a betegségei. 1994-ben magánlevélben írta: „Az én életem már valójában véget ért. Háborús sebesülésemből kifolyólag gyógyíthatatlan bénulás áldozata lettem, kézzel már nem is tudok írni, géppel is nagyon nehezen. Már csak tollba mondok.”
1996 márciusában pedig: „Az egészségem nem a legjobb, az igaz, de nagyobb baj az öregség. (…) Hát 88-at megértem, s a bolondulás se következett még be, de egyéb, kisebb bajok kezdenek már háborgatni. De azért nem kell megijedni: akire szüksége van még a Jóistennek, az nem pusztul el hamar, s nekem még van elintézni valóm ezen a földön.”
Egy hónappal később: „.. Én fél lábbal oda-túl vagyok már, s fiaim, bár öten vannak, sajnos beszélni se tudnak már magyarul. Az amerikai jólét és ennek elnyerhető lehetőségei megbabonázták őket. Több mint fél éve nem láttam már egyiket sem. De már nekem sincs sok időm hátra és akkor »hazatérek« megint Isten országába, kedves-szép Erdélyembe. S ha az Úr lehetőséget nyújt ahhoz, hogy időnként »kísértet« is lehetek, jól megriasztom a bocskorosok leszármazottait!”
Ugyanaz évben Zas Lórántnak: „..Szeptember 24-én délben, gépkocsibaleset áldozata lettem. Egy másik kocsi belém szaladt. Úgy szedtek össze a mentők itt Astorban, és vittek is egyenesen az umatillai kórházba. Én akkor csak félig éltem. Emlékszem, hogy nagyon fájt a fejem, különösen, amikor összefércelték a fejemet (koponyarepedésem volt), fiaim egymásután érkeztek, halottnézőbe, de ennek ellenére nem haltam meg.
Az orvosok szerint »szerencsésen« kaptam az ütéseket. Szerintük maradandó »bajom« csak az emlékező tehetségemmel lesz, ami szerintük lassankint helyre billenhet úgy-ahogy.
Amint láthatod, a gépírás még mindég nehezen megy.
Elég az hozzá, bármit is mondanak az orvosok: túléltem ezt is, mint sok egyebet a háború során. Bajaim csak akkor kezdődnek, amikor odáig jutok, hogy újra elkezdhetek írni. Azt még nem tudom, hogy mi lesz akkor. De remélem a legjobbakat.
Itt kell még megmondjam, hogy feleségem, Marika, kezdettől fogva mellettem volt, és harcolt a fiaimmal, kik azt tervezték, hogy valami (barátságosabb) bolondok házába tesznek. Így tehát itthon vagyok, és itthon is maradok.”
Koponyasérülése miatt az emlékezete olykor kihagyott. A látása is szinte teljesen elhagyta, így volán mögé nem ülhetett többé. Ha a közeli étterembe mentek, Mary („Marika”) vezetett. Érkezéskor kis sámlit állított az autó ajtaja elé, s arra léptetve támogatta ki az idős írót.
1998 januárjában Mary szinte kizárta a házból az író barátait. Wass Albert utolsó születésnapját nem a családja körében, hanem barátaival ünnepelte vitéz Kiss Bélánál. Ajándékképpen megmaradt könyveit osztotta ki közöttük. Leveleiben anyagi nehézségekről számol be.
Wass Albert 1998. február 17-én hajnali 3 óra 20 perckor hunyt el. Temetési szertartását 22-én az astori templomban egy magyar református pap és a szcientista egyház képviselője vezették le. Rosszakarói még utolsó útját is próbálták meggyalázni a vallási fogalmak egybemosásával. Wass Albert – bár két felesége (Elizabeth és Mary) a szcientista egyház hívei voltak – haláláig református maradt. A Christian Science egyébként a reformáció után Amerikában alapított egyház, amelynek semmi köze nincs a főleg Európában elterjedt szcientológia tanításaihoz.
Miami református lelkésze, Lukácsi Éva így emlékezik: „Sem a gyászistentiszteleten, sem a magánbeszélgetésekben nem említett senki egyetlen szót sem Wass Albert halálának körülményeiről. Különös csend vette körül távozását. (..) Wass Albert író halála körülményeiről a család – még a novemberi találkozáson is – mélyen hallgatott. Nem akartak egyetlen szóval sem nyilatkozni erről.”
Valószínűleg ez a lefojtottság robbantotta ki a vadabbnál vadabb mendemondákat. A haláleset krónikásai a hiányzó információt homályos körülírásokkal és kétértelmű kifejezésekkel pótolták, amelyek számtalan félreértést és valóságtól elrugaszkodott történetet eredményeztek.
Kivételesen mindig jól értesült öreg barátomtól sem kaphattam pontosabb híreket. „Sajnálom, de most magam is bajban vagyok. A lányaim gondnokság alá akarnak helyezni. Az erdélyi magyar újságíróknak vettem egy kis házat, s a lányaim ennyivel kevesebbet örökölnek. Orvosi bizottsággal vizsgáltatnak, hogy épelméjű vagyok-e. Ha sikerrel járnak, halálomig gondnokság fog rendelkezni a vagyonom felett. Bizony, ez itt Amerika, a pénz hazája!”
Az író barátai és tisztelői a család titkolózása ellenére tudni akarták a halál körülményeit. Géza saját verziójában írta le apja utolsó napjának történéseit.
Ez szerint február 16-án reggel Mary rémülten hívta őt, mert apja öngyilkossággal fenyegetőzött, ha ők ketten (Mary és Géza) nem tudnak az anyagiakban megegyezni. Géza – állítása szerint – este elment hozzájuk, de Maryvel nem jutottak egyezségre, bár ő felajánlotta, hogy a havi plusz számlákat kifizetésre küldje el az irodájába. Mary azzal vádolta, hogy csak „aprópénzzel” segítik őket, soha nem szerették apjukat, csak dicsőséget akartak tőle. Géza a döntést következő hétvégére halasztva hazautazott.
Írása nem tér ki a vita konkrét okára. A két öreg időnként ellátogatott Mary lányaihoz Arizonába. Előző év őszén Eustisban két hónapra kibéreltek egy olcsó kis lakást. A 76 éves Marynek pihenést jelentett a lányai közelsége. Most is mentek volna, de nem volt rá pénzük.
A továbbiakban csak Mary – a helyi seriffnek tett – vallomására támaszkodhatunk. A veszekedés után Wass Albert és Mary hajnalig kettesben nézték a televíziót. Három óra 20 perc körül az író szó nélkül felállt, és átment a hálószobába. Mary úgy vélte, lepihenni, de pár pillanat múlva meghallotta a lövést. Értesítette a helyi seriffet, s a rendőri vizsgálat alatt megérkeztek az író családtagjai is.
– Wass Albert: 90 évesen: Elértem azt a kort, amikor szabadon intézkedhetek magammal.
Wass Albert kilencvenedik születésnapján mondta, hogy „elértem azt a kort, amikor szabadon rendelkezhetek magammal. A hivatalos verzió szerint a 44-es Smith and Wesson 292-es revolverével főbe lőtte magát. Prof. Dr. Bokor Imre nyugalmazott ezredes szerint egy ilyen lövést szinte lehetetlen túlélni. Az elsütés pillanatában az áldozat valószínűleg fájdalmat se érez, és a halál majdnem azonnal beáll.
Prof. Dr. Papp Lajos, a világhírű szívsebész a következőket nyilatkozta: „A boncolási jegyzőkönyv egyértelművé teszi, hogy Wass Albert ezzel a szívvel még sokáig – évekig – élhetett volna. Sőt, egyéb belső szervi betegsége sem volt, ami közeli halálát okozhatta volna.”
A történtek tisztázásában sokat köszönhetek könyvei kiadójának, Turcsány Péter írónak, aki a titkolózást és bizonytalanságot megelégelve a halál helyszínén alapos magánnyomozást végzett. Megtekintette a hálószoba plafonján a golyó ütötte lyukat, beszerezte a halottkémi, vizsgálati és boncolási jegyzőkönyveket, és felkereste az író barátait.
Ezek ismeretében Wass Albert meggyilkolása már csak összeesküvés eredményeképp képzelhető el, felesége, a halottkém, a boncoló orvos és talán ennél is többek részvételével. Erre azonban semmi bizonyíték nem utal, így nem lesz könnyű dolga, aki ezt a szálat kívánja követni.
Mary, a koronatanú, az akkor 76 éves nyugdíjas zenetanár, a haláleset után két napig sokkos állapotban sírt. Nem lakhatott – de biztosan nem is kívánt tovább lakni – az „elátkozott” házban. A leányához költözött Arizonába, és néhány év múlva meghalt. Költözése után még felhívta az író barátját, Demeter Bélát, csak, hogy elmondja, „Albertnek” nem miatta kellett meghalnia. Ha netalán a halál körülményeiről titkot őrzött, azt sírba vitte, és kevés az esély, hogy valaha napvilágra kerül.
A megüresedett házat pedig a fiúk eladták egy másodgenerációs európainak – úgymond – „jó pénzért”.
Az író öngyilkosságának családi hátteréről vitéz Kiss Gábor így ír 2004. december 6-án:
„Gyors válaszomnak van még egy nagyon fontos értelme: A HÁTTÉR. A fiúk szerepe Albert bátyánk életében. Az én szerény megítélésem a közvetlen találkozók tapasztalataiból indul ki, és emberi sorsok sikerére felépített magatartások eredményét tükrözi. Albert bátyánk egy Istenáldott gyermek és fiatalkorú nemes tehetség volt, amit gyermekei nem kaphattak meg.
Hubát kivéve minden fiú elvárta a sorstól a grófsággal járó ajándékokat. Ez, főleg Amerikában nem kiváltságos, s főleg akkor problematikus, ha az apa a fiai sorsával törődés helyett még csak magyarul beszélni nem is tudó mostohaanyákat visz a családi közösségbe. Albert bátyánk nem volt boldog és megelégedett a feleségei és fiai viszonyával kapcsolatban, megítélésemben ez okozta az öngyilkosság tragédiáját.”
A közelben lakó, ma 88 éves barát, Demeter Béla így összegez: „Albert nem jelezte felénk efféle szándékát, de nincs kétségem, hogy öngyilkos lett”.
Idős korra változik az ember. Az autóbalesete után küzdelmessé vált számára a járás, majdnem teljesen elhagyta a látása és egyéb érzékszervei. Kiesett a napi rutinból. Elérte a kilencven évet, és úgy érezte, betelt a pohár.
Aztán meg: sokat csalódott. Azt vártuk, hogy a szabad Magyarországon majd elismerik a nemzetért végzett munkáját, tárt karokkal fogadják, és kiadják a könyveit. Ehelyett továbbra is feketelistán maradt. A könyveiben megírta a románok tetteit, a magyar kormány meg félt tőle, hogy rontja a magyar–román kapcsolatokat. Pedig hát nem volt ő olyan veszélyes! A románok sem törölték el az ellene hozott halálos ítéletet. Nekünk kettő – sőt, a Székelyfölddel három – hazát adott az Isten, de mind el is vette. Erdélybe nem akart menni a románok miatt, Magyarország lett volna a kompromisszum. Utolsó csepp lett a pohárban, ahogyan a magyarsági igazolással megalázták.
Életének utolsó napjaiban úgy érezte, minden munkája és önfeláldozása hiábavaló volt.
Az erdélyi arisztokraták régen ifjú korukban kaptak egy puskát. Ha megsértették a becsületüket, azzal torolták meg, és ha például adósságba keveredtek, amit nem tudtak visszafizetni, akkor magukat lőtték vele főbe.
A Wass Albert öngyilkosságának okát kutatók „miért tette?” kérdése ellenében én inkább azt kérdezem: „miért NE tette volna”? És egyetlen érvet nem tudok találni, ami e világban maradásra késztette volna.
Az írófejedelem hamvait három részre osztották: az első az astori temetőbe, második a marosvécsi Kemény-kastély parkjába került, a harmadikat pedig – fia elmondása szerint – szétszórták az Istenszéke ormán.
Kezemben Albert bátyám fotográfiája a tizenhetedik dédunokával. Barázdás arcáról sugárzik a boldogság és a szeretet. Nagy a család. Az író alatt piramist alkot öt fia, számtalan unokája és dédunokája. Egyikük-másikuk manapság feltűnik egy-egy szoboravatón vagy Wass Albert-esten, s bizonyára nincs ellenükre a Wass-leszármazottnak kijáró szeretet.
Az astoriak jó szívvel emlékeznek a titokzatos magyar grófra, akinek a portája mindig teli volt virággal, szerette a természetet, az állatokat, de az embereket nem. Második feleségével boldognak látszott, „gyerekfarmot” akartak építeni a telkükre a fiatalok oktatására.
Halálát illetően megoszlanak a vélemények: „Nem hiszem el az öngyilkosságot, mert jellemében azt sohasem fedeztem fel, nem tűnt zavartnak vagy ingatagnak, hanem kiegyensúlyozottnak.”34 Mások szerint pedig: „Nagyon fáradt volt, öreg volt, nem érezte magát hasznosnak, elege lett mindenből.”35 Csak abban egyeznek, hogy szerették.
S hogy Wass Albert halálát illetően miért nem nyugszanak meg ma sem a kedélyek? A nemzetek elvárják, hogy történelmi személyeik, hőseik, mint Wass Albert, ne egyszerű halállal távozzanak. Rangjukhoz méltóbb, ha magasztos ügyért életüket áldozva vértanúként vagy mártírként vonulnak be a halhatatlanok közé.
Egy emlékbe kapott fénykép
Wass Albertról is balladisztikus és népmesei motívumokkal szőtt történetek röppentek fel, amelyekben titokban Magyarországra látogatott, vagy halála előtt megásta saját sírját.36
Ám a hazafi, a politikus, az írófejedelem e „méltóbb” befejezés híján is helyet kapott a magyar szívekben. Egyházi iskoláink már oktatják szellemiségét. Olyan árt indított a nemzet lelkében, amit meggátolni nem, csak késleltetni lehet.