| Hadházi Dániel | (2020. június 7.) |
Tisztelt Levelezőtársak!
Még mindig Trianon gyásznapjára emlékezve, hallgassátok meg ezt a két nagyszerű verset. Két, manapság nagyon ritkán hallható, majdnem teljesen elfelejtett költő műve mindkettő. Mindkét költemény majdnem pontosan száz évvel ezelőtt íródott, de a versek – sajnos – semmit sem vesztettek aktualitásukból. Sőt, mára a világot erőszakosan elnyelni akaró nemzetköziség szorításában – és a 100 évvel ezelőttihez képest csupán látszólag más helyzetben – e költemények sorai, a bennük megfogalmazódott gondolatok, félelmek és reménységek, számunkra, ma élő magyarok számára, ugyanúgy válaszra és választásra kényszerítően fontosak maradtak, mint egykor, e költemények keletkezésének idején voltak.
Mindkét vers még a békediktátum aláírása, 1920. június 4-e előtt, 1919-ben íródott. Mindkét költő, mint a görög tragédiák jósai, már akkor – az első világháború lövészárkai, majd a kommunista terror tombolása után – megérezték a kábán tántorgó meggyengült és magára hagyott magyarság közelgő hatalmas tragédiáját. Román, cseh, szerb katonák állomásoztak magyar földön, kik hátukban érezve az antant politikai támogatását, lábukat már akkor megvetették Nagy-Magyarország hatalmas területein. Ma talán azért érezzük e verseket túl patetikusnak, mert a költők ahhoz a generációhoz tartoztak, akiknek elevenükbe vágott az előre látott, mégis ésszel föl nem fogható országcsonkítás lehetősége miatt érzett szinte fizikai fájdalom. Sajó Sándor és Somogyváry Gyula nemzedékének fájdalma a közelgő vész árnyékában üvöltő, kétségbeesett, s a lélek legmélyébe maró fájdalom volt. Ez csendül ki e versek soraiból.
A mi Trianon kapcsán érzett fájdalmunk, már más magyar fájdalom, sokkal tompább, visszafogottabb, sokkal megfontoltabb, a Trianon óta eltelt 100 évhez, a körülményekhez és gondolatainkban is mindig kötelezően a rideg tényekhez igazított fájdalom. … De igaz ma-gyar fájdalom mindkettő. Ahogy Zoltán atya, városmajori plébános mondta a városmajori templomtorony lábánál tartott június 4-i megemlékezés utáni szentmisén: „- Trianont elfogadni nem lehet, csak elviselni lehet.” … Az élet folytatódik, és vele megszületik a remény is.
Sajó Sándor: Magyar ének 1919-ben – ifj. Jászai László
vitéz Somogyváry Gyula (Gyula diák): Magyar Miatyánk 1919-ben – Boráros Imre
Az e heti zenei melléklet első darabja a Kárpátia zenekar ‘Magyarnak születtem’ című dala.
Második zenei mellékletként pedig hallgassátok meg a Csík Zenekarnak a trianoni tragédia 100. évfordulójára írt ‘Hazám, hazám’ című nagyon szép dalát, melyet a zenekar sok kiváló hazai és határon túli művésszel együtt ad elő.
Dani
| Pados Enikő | (2020. június 7.) |
Dani, ez a 2 vers mindent elmond és gyönyörűen szomorú. Köszönöm, Enikő