| Hadházi Dániel | (2020. június 14.) |
Tisztelt Levelezőtársak!
Nehezen akar távozni tőlem a 100 éves trianoni gyász komorsága. Szomorú volt látni és tudni azt is, hogy sokan vannak köztünk olyanok – jóllehet ők is magyar állampolgárok – akik ezt a tragédiát mégsem látják tragédiának. Nincs közös gondolkodás Trianonról, és annak máig ható következményeiről. Sokan ezt a kérdést még ma is, még 100 év múltán is, nem nemzeti, hanem politikai ügyként kezelik. Sajnos, még a trianoni tragédia megítélését sem tudtuk eddig a közös nemzeti minimum szintjére emelni. Ez is tragédia! Lásd: 2004. december 5-i népszavazás. … Mindez azért van így, mert sokan közülünk lelkükben valójában nem magyarok. Ezt a véleményünket ők persze. hangosan kikérik maguknak, és a nemzetből való önkényes kirekesztésként értékelik. Vizsgáljuk meg, igazuk van-e? … Ők először emberek, – mondják, aztán európaiak s csak a legvégén magyarok, ha ennek a szónak számukra egyáltalán van még értelme . … Mi, pont fordítva gondoljuk. Elsősorban magyarok vagyunk, akik Európában élünk, hisz elődeink, akikre büszkék vagyunk, és akiknek létünket, nyelvünket, kultúránkat köszönhetjük, itt éltek már ezer évvel ezelőtt is. Ez számunkra nyilvánvaló igazság, de semmivel sem több ennél. Európaiságunk történelmi tény és kulturális örökség, nem valamiféle új keletű társadalomtudományi fogalom. És, az is természetes számunkra, hogy emberek vagyunk az emberség nem biológiai faji, hanem szent és szellemi értelmében. Embernek lenni számunkra nem csupán jogokat, hanem elsősorban a Teremtés elfogadását, feladatokat és kötelességeket jelent. Ők a fel- és beolvadást hirdetik mindannyiunk számára üdvözítő célként, valami ismeretlen nagy olvasztótégelyben, cserébe jólétet, szabad és nyitott társadalmat ígérnek, a „sötét és földhözragadt” gondolkodásmódunk helyett pedig, a Laboratoire Garnier Paris-ban kifejlesztett parfüm illatú „európaiságot,” „mert megérdemeljük”. Nekünk ez így nem kell. Nekem biztosan nem. Mi – én biztosan – továbbra is magyarként akarunk – akarok – egyszerre Magyarországon és Európában otthon lenni. Miért ne lehetne ez így? …
Hazánkhoz, s szülőföldünkhöz fűződő érzelmeinket a Budapesten 1909-ben Glatter Miklós néven zsidó családba született, majd kereszténnyé és magyarrá lett, tragikus sorsú Radnóti Miklós gyönyörű ‘Nem tudhatom’ című versénél szebben, és lélekben magyarabb módon kifejezni talán nem is lehet. Radnóti e verse is bizonyítja, a magyarság nem vér, hanem vállalás és lelkiség kérdése.
A verset, javaslom – mint az lassan már szokásommá kezd válni – három változatban hallgassátok meg. Három férfi, három generáció, három felfogás. három különböző előadásmód.. Bár mindhárman ugyanazokat a szavakat mondják, de mégis valami mást és máshogy mutat meg mindegyik szavalat a vers szépségéből. Így lesz egyetlen költeményből három különböző vers.
Radnóti Miklós: Nem tudhatom _ Latinovits Zoltán
Radnóti Miklós: Nem tudhatom – Reviczky Gábor
Radnóti Miklós: nem tudhatom – Illés Dániel
Zenei mellékletként is a vers – szerintem jól sikerült – megzenésített változatát küldöm::
Radnóti Miklós: Nem tudhatom – Kicsi Hang
Dani