| Hadházi Dániel | (2025. június 15.) |
Tisztelt Levelezőtársak!
Ezen a héten ismét egy érdekes játékra hívlak Benneteket. Ilyen játékot játszottunk már máskor is, például a múlt évben, amikor Illyés Gyulának és Karinthy Frigyesnek koruk költőiről és a költészet feladatáról vallott gondolatait vetettük össze egymással. Ezúttal három költő hasonló indíttatású gondolatait állítom párhuzamba, de most több mint kétszer fél-fél évszázadnyi. azaz több mint 100 évnyi szemléletbeli különbség van a költők által papírra vetett sorok közt. Ekkora időtáv már lehetővé teszi, hogy e költeményeken keresztül a korabeli magyar társadalom morális és lelki állapotának időbeli változásáról is – ha nem is teljesen pontos, de mégis csak érvényes – látleletet kapjunk. Ezért ezt a mostani játékot nevezhetnénk akár időutazásnak is. Az első két költő, Petőfi Sándor és Kosztolányi Dezső. A versek pedig a Petőfi által 1846-ban írott ‘A XIX. század költői’, Kosztolányitól pedig az 1908-ban írott a ‘Költő a huszadik században’ című költemény. Egyik vers sem klasszikus ars poetica, de mindkettő hiteles költői vallomás a korról, illetve az adott kor szelleméről.
Petőfi Sándor: A XIX. század költői – Barbinek Péter
Kosztolányi Dezső: Költő a huszadik században – Kocsis Gergely
E két verssel a minőségi irodalom ismét bebizonyítja, hogy az, talán még a történelmi dokumentumoknál is hitelesebben képes a kor leglényegét, azaz magát a korszellemet megragadni, kifejezni. … A XIX, század lelki lényege a hazafias nemzeti érzés megszületése, mely a XX. század elejére a kapitalizálódó városi polgári lakosság életérzésének hangot adó Kosztolányi megfogalmazásában pedig már az önző individualizálódás. Persze, mint ahogy azt már korábban is láttuk, vannak más, a Kosztolányi által kigúnyolt költői magatartásnál sokkal emelkedettebb szemléletű XX. századi ars poeticák is – József Attiláé, Karinthyé, Illyésé – de én magam mégis úgy érzem, ezek közül a XX. század legelején keletkezett – eredendően megvetően és keserűen gunyorosnak szánt – Kosztolányi verssorok fejezik ki leghívebben a XX, század egészének általános életérzését. … De ne legyünk igazságtalanok, mert ugyancsak az emelkedett szemléletű kategóriába tartozik az ebben a mai összeállításban a harmadik költőnek, Weöres Sándornak a XX. század végéről származó ‘Ars poeticá’-ja is.
Weöres Sándor: Ars poetica – Kovács Ákos
Az ilyen Weöres féle emelkedetten spirituális szemléletű világlátás azonban. mely ez esetben sokkal inkább filozófia, mint vers – a XX. században – sajnos – nem tudott korszellemmé erősödni. Az megmaradt nemesen bölcs jótanácsnak, talán még életre szóló útmutatásként is hasznosult bizonyos jószándékú egyének szintjén, de semmiképpen sem lett a XX. századi történelmet alakítani képes világlátássá.
A XXI. század még nem fogalmazta meg mi lenne saját költőinek feladata, igaz van még rá ideje. De lehet az is, hogy ez a hiány maga az, ami korunk jellemző ars poeticája. a kongó érzelmi és szellemi üresség.
Dani