| Hadházi Dániel | (2022. július 31.) |
Tisztelt Levelezőtársak!
E heti versküldeményem Reményik Sándor ‘Mindhalálig’ című költeménye. Mostanában talán nem csak engem foglalkoztat a kérdés, hogyan maradhatunk meg, megmaradhatunk-e egyáltalán mi magyarok a jövő számára. Ezzel kapcsolatban az első kérdés akarunk-e megmaradni, vagy jobb lenne feloldódni valamilyen nagy „európai olvasztótégelyben”, magunk mögött hagyva mindazt, amit a magyar történelem, a magyar nyelv és a kultúra jelent. Valami jobblétnek hitt ürességbe beledobni mindazt, amit saját eddigi közösségi önazonosságunk jelentett számunkra. … Én még kitartok, és azt mondom, nem. Meg kell próbálnunk magyarként is megmaradnunk – demográfiailag, nyelvünkben, kultúrát teremtő és ezer éven át bizonyított, még a legcudarabb időkben sem kihunyó államalkotó képességünk szellemi erejével. …. Most, mikor a „faj” és a „fajta” annyi lármát szüle, találjunk vissza Reményik Sándor szavai segítségével őseinkhez, nagyapáinkhoz, nagyanyáinkhoz, apáinkhoz, anyáinkhoz, – és végső soron saját magunkhoz. Mert gyökerek nélkül csak szélfútta ördögszekerek vagyunk mindannyian ebben a világban.
Reményik Sándor: Mindhalálig – Sinkovits Imre
Dani