Heti vers – 37./2020

Hadházi Dániel                                                                                (2020. szeptember 6.)

Tisztelt Levelezőtársak!

Erre a hétre is egy Arany János verset ajánlok figyelmetekbe, a Családi kört. Aktualitása talán csak annyi, hogy – legalábbis számomra – ennek a versnek jellegzetesen nyár végi, ősz eleji hangulata van. Hogy miért, azt már nehezebben tudnám megmagyarázni, Talán az egyre hamarabb közelgő este csendes nyugalma az, mely ezt az érzést kelti bennem. …

Ezúttal is a már többször kipróbált játékra hívlak benneteket. Hallgassátok meg az ajánlott verset három nagyszerű színész – Oszter Sándor, Csuja Imre és Mensáros László – három féle előadásában. Most nem a vers tartalma, a benne megfogalmazott gondolatok, hanem az   Arany János által használt gyönyörű magyar nyelv tökéletes kifejező erejével megrajzolt késő nyár esti hangulat, a számtalan pontosan megfigyelt, és néhány egyszerű szóval leírt apró részlet teszi igazán érdekessé ezt a játékot.

Arany szinte filmszerűen varázsolja elénk a családi kör békéjét. Hiába pillantunk körbe a költővel együtt mi is, egyszerre nem vehetünk észre mindent. Az egyik szavalatban ezt az apró képet látjuk élesebben, a következőben egy másikat, aztán ismét egy újabbat, Mint egy mesében összefolyik a szó és a valóság, s szinte már mi is ott vagyunk köztük a tűzhely mellett és az asztal körül. ..   De jó lenne így, ilyen nyugalomban élni! … Tudom, tudom, nem lehet. A világ ma már más, nem olyan, mint Arany korában volt.

Arany János: Családi kör

Oszter Sándor:

Ezen a héten három zenei mellékletet is csatolok a küldeményhez. Az első kettő Arany János versének csendes esti hangulatához illeszkedik: Elsőnek Kodály Zoltán ‘Nyári este’ című kórusműve a Pécsi Bartók Béla Férfikar, másodiknak pedig Bartók Béla ‘Este a székelyeknél’ című zeneműve  a Budapest Hegyvidéki Kamarazenekar előadásában.

Kodály Zoltán: Esti dal – Bartók Béla Férfikar, Pécs

Bartók Béla: Este a székelyeknél – Budapest Hegyvidéki Kamarazenekar

Az e heti harmadik zenei melléklet, a fentebbiek kontrasztjaként, Drew Holcomb & The Neighbours együttes ‘Family’ című száma, Arany, Bartók és Kodály természet közeli csendes esti hangulatából a 21. század elejére eljutottunk ide, ebbe a „mai” családi hangulatba.  … De ők is szerethetők, mert ők is szeretetet adnak 

Dani