| Hadházi Dániel | (2022. október 2.) |
Tisztelt Levelezőtársak!
Ezen a héten Faludy György ‘ Monológ életre halálra’ című versét küldöm Nektek. Faludy ezt a költeményét az 1950-es évek elején, a recski munkatáborban írta – fejben, és csak később, miután kiszabadult a börtönből, vetette e sorokat papírra. (Egy író ember számára a papírtól és a tolltól megfosztottság – a fizikai rabság mellett – talán a legfájdalmasabb halmazati büntetés.)
Faludy Györgyről tudjuk, hogy ő nem a nép-nemzeti gondolat költője. Ő az az entellektüel, aki az egyén szabadságában látja mindennek az értelmét, a célként megfogalmazott, hangsúlyozottan földi üdvösség egyetlen lényegét. És ő e szabadságért még képes volt harcolni is. Legalábbis nyíltan vállalta a szabadsággal kapcsolatos gondolatait. A ‘Monológ életre halálra’ című versében – lehet, túl merész, vagy nagyon szokatlan a gondolatom – a különböző világlátású emberek számára a közös nyelvből, élményekből, „összevertségünkből” és „összezártságunkból” kötelezően következő „nemzeti minimum’ elveinek gondolati csírái fogalmazódnak meg. Mi mindannyian láttuk ezeket a Faludy verssorokban megfogalmazott yönyörű képeket, mi is megéltük ezeket a az egyszer volt pillanatokat, mi is voltunk boldogok, és mi is féltünk már az elmúlás bizonytalan hidegségét érezve. Hadd reméljem, hogy ez a gondola tényleg teremhet ilyen eredményt.
Faludy György: Monológ életre halálra – Turek Miklós
Dani