| Hadházi Dániel | (2020. október 18.) |
Tisztelt Levelezőtársak!
E hét péntekjén, október 23-án ünnepeljük az ’56-os magyar forradalom és szabadságharc 64. évfordulóját. Már 64 év telt el az események megtörténte óta, de a dolgok még mindig nincsenek a helyükön. Küzdelem folyik azért, kié legyen a forradalomra való emlékezés joga – a magyaroké, vagy a forradalom eltipróinak utódaié. Félreértés ne essék, az 56-os magyar forradalmat és szabadságharcot nem csak a szovjet tankok tiporták el. A Nyugat cinkos és tétlen némasága legalább annyira bűnös volt abban, hogy Magyarország azután még több mint 30 évig kommunista – eufemizmussal, szocialista – ország maradt S abban is, hogy a forradalom bosszúszomjas eltipróinak utódjai, és egy újabb generáció múltán azok vér- és szellemiség szerinti utódai máig résztvevői lehetnek a magyar politikai életnek.
1956 kapcsán hat alig ismert, vagy mára szinte teljesen elfelejtett költő egy-egy nagyszerű ’56-os versét küldöm Nektek. Szerintem, megdöbbentően jó versek, mégis alig ismerjük, sőt, talán egyáltalán nem ismerjük ezeket a költeményeket. De nem csak a verseket, a költők közül is talán csak három nevet – Aranyosi Ervin, Benjámin László és Tollas Tibor nevét hallottuk már, ismerjük valamennyire, de őket is alig-alig. … Vajon a mai iskolai ünnepélyeken.milyen verseket szavalnak ’56 kapcsán?
Vajon felérhet-e bármilyen, a történéseket hiteles dokumentumokkal alátámasztva bemutató száraz történészi tanulmány a forradalom és szabadságharc lényegét az emberi lelken keresztül megragadó irodalmi alkotásokkal?
Aranyosi Ervin: Október 23. – Ferenci Attila
Szabó László Dezső: Október 23. – Nagy Róbert
Tamási Lajos: Piros a vér a pesti utcán – Kaszás Attila
Benjámin László: Elesettek – Csomós Lajos
Tollas Tibor: Túlélők – Komáromi Anett
A hatodik verset, Kossányi Lajos: 1956. október 23. című versét pedig nem csak ajánlom, hanem mint kötelező olvasmányt, „házi feladatként adom fel” valamennyiötők számára, de különösen a mai „Európa-hívők”-nek. Olvassátok el! Kicsit terjedelmes ugyan, de fájdalmasan igaz és magyar. … Kossányi József (1908 Komáromszentpéter – 1988 Budapest) felvidéki magyar költő, ezt a versét az Egyesült Államokban, Cleveland-ben, emigrációban írta. … Úgy gondolom, közületek is sokan egyetértenek velem, hogy Európa mindig is ott volt. ahol mi voltunk, legyen az Muhi, Mohács, Világos, Trianon, a két világháború, vagy ’56 Magyarországa – de ennek tudását valakik, valamiért mindig félve titkolták előlünk. Mindig „Európán kívülinek” kellett gondolnunk magunkat. … Pedig mi (is) vagyunk Európa. Olyannyira, hogy lassan erre az „is”-re sem lesz már szükség.
Kossányi József: 1956. október 23.
Úgy jövök most ide, mint időtlen Sámán:
nagy szent révületben táltos ősök száján
kigyúladó igék véres tüze bennem,
bús, halálos harcra nagy esküvést tettem. …
Úgy jövök most ide, mint időtlen Sámán:
Fejem fölött turul, vér csöpög a szárnyán
századok harcait nagyvilágnak mondom,
zászlóm, véres kardom újból körül hordom …
Véres kard, tört zászló mondja magyar sorsunk,
évszázadok útján fehérlik a csontunk …
Több, mint hetvenezer veszett el Muhinál,
azóta is mintha véres vizet innál …
Mint a gyors hab habra, úgy hullott a vérünk
Mátyás fénye után, jaj Mohácshoz érünk.
S felsír a vén Sámán zokogja iszonyát:
egyetlen hét alatt eszéki hídon át
nyolcvanezer rab ment, török császár rabja.
Isztambul piacán vész a kor magyarja …
Százötven esztendő vériszamos táján
így hullott el népem világ szeme láttán,
zúzott teste vérét felitták a végek,
mentsék Pannóniát, kéklő Felvidéket,
hogy más népek földjén daloljon a század …
Német és Frankhonban – madrigálos várak
csipkés kőtornyain arany napfény játszott,
mikor Duna vize holtaktól nem látszott …
Ki meri hát hangját ellenünk emelni,
Ki meri nevünket valaha feledni,
ősznek bús sarába, nagy telek havába,
ki jött velünk halni magános csatába?!
Idő-hegy tetején így kérdez a Sámán:
hol volt a sok nemzet, mikor romló bástyán
Dunatáj rögére holtan hullt egy ország,
hogy a félvilágnak békességét hozzák …
Máshol puha bölcsők ringatták a jövőt
magyar vér hullásán dús kalászba szökőt.
Kulcsos városokban vígan élt a polgár,
templomok épültek, tárult szárnyas oltár,
műveltség házai fiaik fogadják,
lányaik hajukat aranyfüstbe fonják,
mikor magyar földön sárból vert palánkon,
úgy haltunk meg ifjan, hogy édesanyánkon,
csecsszopó magzatán rongyos condra rémült,
s ordas telek jöttén halálba így révült …
Úgy jövök most ide, mint időtlen Sámán:
akinek nem panasz, de vád ég a száján,
mert ahogy a tájról eltisztult az oszmán,
kétfejű sas rikolt Ős-Budavár ormán …
És a magyar éjben újra tüzek gyúlnak,
pirosszemű tűznél kuruc jajok zúgnak …
Nyolc hosszú éven át riogtak a kürtök,
s véreim, magyarok, mint kisajtolt fürtök
vesztek egymás után császár dézsmájába,
vergődött a szívük zsoldosok markába …
Véres igéket szór az időtlen Sámán:
lelke ott hánykódik Majtény éjszakáján,
Világosnál újra fekete a nappal,
sírva imádkozik az aradi pappal …
Két világháború szörnyű poklán égve,
kettős Trianon vert bélyeget sebére.
Tizenegy éven át örökszép csillagok:
Isten, család, haza, gyermek, kit ringattok,
örvénylő pokolsár fenekére estek,
legjobb magyarokra rossz hóhérok lestek.
Már kihunyt a remény, elfonnyadt a bánat,
mikor a fojtott tűz őszi éjre lázadt.
Úgy járt ott mindenki, mint időtlen Sámán,
Így még nem lobogott tűz a Halászbástyán,
Ilyen csodát nem ért még egy nemzet,
Ilyen villámok még zsarnokot nem vertek,
melyek ott dörögtek véres pesti utcán,
táltos fiatalság járt az idő csúcsán …
Zsarnok csordák ellen ököllel, puskával,
sámánfiak zúgnak ősök szent jussával,
anyák küldik harcba lelküknek gyermekét,
s a világ szája suttog halhatatlan mesét …
A mese valóság, történelem lett már,
véres ifjú szívek pecsétje, mit lezár,
és a példa marad egyetlen és örök,
nem pörölhetik el nemzetközi pörök,
olaj, tőzsde, zsoldos, szőrösszívű kalmár,
nem hiszünk mi annak, aki egyszer csalt már …
Úgy jövök most ide, mint időtlen Sámán:
kinek véres igék égnek sebes száján,
hol volt Európa, London, Bonn és Róma,
mikor forró hittel zendült meg a róna?!!!
Hol volt Madrid, Paris, hatalmas Washington,
ahol mélyre ásták Lincoln szavát titkon,
hol járt a tanítás népek szent jogáról,
igaz igazságról, nemzetek sorsáról,
hol voltak a népek büszke pásztorai,
s miért nem gyulladtak ki lelkek hős sorai ?!!!
Ügyünket, hát bízzuk egy igaz Istenre,
nem vágytunk mi soha idegen kincsekre,
ám századok vérén magyar szabadságra,
ősi földjeinken szabad aratásra,
Pozsonyban, Kolozsvárt méltó emberségre,
őrző tornyainkon vigyázni szépségre,
vigyázni álomra, tiszta nevetésre,
mert ezért haltak meg mind a pesti srácok,
és aki hazát öl, sújtsa örök átok,
ki örömmel gyilkol, ne legyen otthona,
legyen népek közt Káinként mostoha …
Így szól a Sámán idők csúcsán állván,
körülötte sereglik századoknak szárnyán
hősöknek serege, s kik legelöl álltok,
fényes napsütésben, s akik legelöl jártok,
hősök seregében ti vagytok, holt srácok
a legnagyobb hősök, örökelső hősök,
dicsőségtek mondják bárdok és regősök
s könnyünk, büszkeségünk hulljon tireátok
magyar gyermekhősök, drága pesti srácok.
Cleveland. 1970.
Csodálkozom, hogy még nem akadt versmondó, ki e verset – minőségi előadásban – elszavalta volna!
A zenei melléklet nem lehet más, mint két ’56 ihlette gyönyörű és szívbemarkoló dal. Az egyik Cseh Tamás és Bereményi Géza szerzeménye, A Corvin-köziek. a másik pedig Szvorák Katalin: Ruszki Iván című dala..
Cseh Tamás – Bereményi Géza: A Corvin-köziek
Ruszki Iván – Szvorák Katalin
Dani
| Pados Enikő | (2020. október 18.) |
Kedves Dani,
Ennél szebb és lélekemelőbb megemlékezést még nem hallottam. Köszönöm Neked.
A számomra teljesen ismeretlen Kossányi József vers tényleg hihetetlen, hogy az miért nem kerül be a tananyagba? Vagy lehet értem is? Csodálatosan viszi végig tragikus történelmünket.
S ne feledkezzek meg a szintén sosem hallott (lehet bunkóságom miatt) Szvorák Katalin dalról se. (Cseh Tamást mindig sokat hallgattam,)
Nagyon-nagyon köszönöm, továbbítom minden barátomnak, levelezőtársamnak is
Hogy nem lettél történelem és magyar tanár is?
Enikő