Hadházi Dániel (2022. november 20.)
Tisztelt Levelezőtársak!
Ezen a héten egy nagyon pesszimista hangulatú verset küldök Nektek, Vörösmarty Mihály ‘Az emberek’ című költeményét. A vers a reménytelenségről, az istenarcú, de sárból gyúrt ember örökösen remélt, de soha be nem következő jobbá válásának reménytelenségéről szól. Vörösmarty költeménye ebben a tekintetben rokon Madách Imre ‘Az ember tragédiájá’-nak gondolatiságával. A két mű végkövetkeztetése azonban teljesen más. Míg Vörösmarty arra a következtetésre jut, hogy „az emberfaj sárkányfog vetemény, nincsen remény, nincsen remény.”. addig Madách drámájának az Isten szájából elhangzó utolsó mondatai épp ezzel a kijelentéssel ellentétben, az emberi faj örökös elbukása ellenére is a reményt sugározzák, és erőt adnak az örökös újbóli nekirugaszkodásnak: „Ember! Küzdj és bízva bízzál!” … A két géniusz közül vajon Vörösmartynak vagy Madáchnak van-e igaza? Létezhet-e kétféle igazság? Mindannyian ingadozunk a két végletes válasz között. Egyszer az egyiknek, másszor a másiknak az igazsága felé hajlunk, mert emberek, istenarcú, de sárból gyúrt lények vagyunk.
Érdekesek az e heti vers keletkezésének körülményei is. Vörösmarty ‘Az emberek’ című költeményét 1846-ban, két évvel a magyar forradalom és szabadságharc kitörése előtt írta. 1846-ban Krakkóban Habsburg ellenes nemesi felkelés robbant ki, melyet a császár az általa uraik ellen feltüzelt galíciai és ukrán parasztokkal veretett le. Majd miután a „csőcselék” elvégezte a munkát, a császár velük is leszámolt. – Minden hasonlatosság napjaink politikai és háborús eseményeivel nyilván csupán a véletlen műve! – Vörösmartyt ennek láttán, az akkoriban már Magyarországon is egyre jobban forrongó Habsburg ellenes indulatok félelemmel és a reménytelenség gondolatával töltik el, melyek az ország és a magyarság lehetséges bukásának veszélyét, a pusztulás képeit vetítik szemei elé. Ez a vers sötéten borús hangütésének háttere.
Vörösmarty versét két előadásban is hallgassátok meg. Bessenyei Ferenc dörgő hangú, romantikus hevületű, és Fodor Tamás lemondóan szomorú hangú tolmácsolásában. Mindkét szavalat egy kicsit másként mutatja be a pesszimizmus és a lemondás mélységeit.
Vörösmarty Mihály: Az emberek
Bessenyei Ferenc
Fodor Tamás
Dani