| Hadházi Dániel | (2022. november 27.) |
Tisztelt Levelezőtársak!
Mostanában barátaimmal sokat beszélgettünk a tudomány mibenlétéről. Mi is a tudomány valójában? Mit kell értenünk a tudomány fejlődésén? Korunk szinte vallásos áhítattal tekint a tudományra. Az ember egyszer majd mindent megtud, nem maradhat rejtve előtte semmi sem a természet titkaiból. A repülés, a telekommunikáció, az űrkutatás, a modern orvostudomány lehetőségei és eredményei ezt a hitet erősítik mindannyiunkban. Mégis talán mindannyian érezzük azt is, hogy a „tudomány fejlődése” fogalom értelmezést igényel. Vajon a Nazca-fennsík ábrái, a maja naptár, Tiahuanaco vagy az egyiptomi piramisok,építésének titka, egyáltalán, az ősi fejlett kultúrák minden előzmény nélküli ‘deus ex machina’ megjelenése, megfejthető, megválaszolható lesz-e majd valamikor? Egy eltűnt világ eltűnt csodái. De az kétségtelen, akkoriban még nem volt mobiltelefon.
A témához kapcsolódóan ezen a héten Karinthy Frigyes ‘Ezerhatszázharminchárom június 22.’ című írását küldöm Nektek. Az alig ismert Karinthy írás Galileinek a tudósnak a tudománnyal szembeni „árulásáról”, Galilei tanainak visszavonásáról és a tudós ezzel kapcsolatos dilemmáiról szól. … A tudomány legjobbjai mindig az igazságot keresik. Mindig a mindenkori mánál jobbnak gondolt jövőért, a jövőbeni emberért dolgoznak, tevékenykednek., végzik kutató munkájukat. Napjainkban, mintha ez a szemlélet bicsaklott volna meg. Ez a megbicsaklás okozza a mai tudománnyal kapcsolatos kételyeket is. Ma, jóllehet, egyre több. egyre újabb és szenzációsabb tudományos eredmény születik, de mintha azoknak a bizonyos,jövőbeni embereknek a jobb élete egyre kevésbé lenne a mai tudomány céljai közt. Vajon a csak a saját tudományát látó specialistát nevezhetjük-e még tudósnak egyáltalán, hisz szűk szakterületén túlra ő már nem lát. Hogy láthatná a világ egészét? Ő csupán a maga számára kitűzött feladattal bíbelődik, azt akarja csak megoldani, mit törődik ő a világgal! Ő csak egy általa nagyon fontosnak tartott, mégis csupán partikuláris jelentőségű hipotézist akar igazolni. Annyira bonyolult ma már a világ – mondja –. hogy érthetnénk mindenhez!? De vajon ilyen kis kavicsokat, sőt kavicsocskákat egymásra hordva, ráadásul az azokat összekötő cement nélkül épülhet-e új katedrális, akár a tudomány katedrálisa? Nem, abból nem less rend, abból csak káosz lehet, pont az, amit látunk magunk körül.
Karinthy Frigyes: Ezerhatszázharminchárom június 22. – Pálfai Péter
Mintha Galilei óta a tudomány és a hatalom kapcsolata alapvetően megváltozott volna. Akkoriban a hatalom még félt a tudománytól, mert az azt a dogmatikus és ezért hamis világképet vonta kétségbe, mely az uralmának alapját jelentette. A hatalom manapság már máshogy viszonyul a tudományhoz. A hatalom mára megtanult együtt élni a tudománnyal. Mára megfordult a helyzet. Ma a hatalom használja a tudományt. Azt reméli, sőt, egyenesen a tudomány céljává teszi, hogy az erősítse hatalmát. Ezt fejezi ki az elcsépelt közhely: „korunk a tudomány kora”. A tudomány az új vallás, mely „mindent” megmagyaráz. … De hát mi is a „minden”?. Manapság a “minden” az, ami nem lényeges. Épp ezért lesz napjainkban a hatalmat kiszolgáló tudomány elleni lázadás a „legtudományosabb” tett.
A zene és tudomány kapcsolata
Na, ugye megmondtam! A videóból – remélem, nem csak nekem – kiderül, hogy hamis kérdésekre csak hamis válaszokat lehet / tudunk adni. Itt botorkál előttünk kis gyenge fényű lámpásával kezében az utat tévesztett tudomány. Bárhová világít lámpácskája, mindenütt újat talál. Minden érdekes számára, ami megcsillan lámpája pislákoló fényében, és ő elindul a csillámló tükröződés felé. Tesz néhány lépést, de aztán valami más kerül lámpája fénykörébe, valami még az előzőnél is érdekesebb. Ezért újra irányt vált. Nincs fent és lent számára, nincs más biztos dolog csak a barlang sötétje és a kezében pislákoló lámpás gyenge fényecskéje, na meg a tudat, hogy mindig csak előre megy. Valójában csak bolyong erre arra, mi pedig bódultan követjük őt félve a sötétségtől és egyedül benne reménykedve a fekete éjszakában.
Dani