| Hadházi Dániel | (2022. december 4.) |
Tisztelt Levelezőtársak!
Kicsit zavarban vagyok, amikor e heti versküldeményemmel kapcsolatban kellene néhány gondolatot megfogalmaznom, mert – bevallom – nem értem teljesen, sőt, egyáltalán nem értem Karinthy Frigyes ‘Előszó’ című költeményét. Ez az oka annak is, hogy az immár negyedik éve hétről hétre küldött versek közé eddig nem került be ez a költemény. Pedig a vers kétségtelenül nagyszerű, s valóban a magyar irodalom legjobb alkotásai között van a helye. De én még-sem értem. Csak érzem, hogy jó vers, de értelmem mégsem tudja pontosan megfejteni mit is akar Karinthy mindannyiunknak mondani. Miközben hallgatom Latinovits Zoltán szavalatát, a versen végighúzódó feszültség egyre kíváncsibbá és türelmetlenebbé tesz, hogy megtudjam mi az a csoda, amit Karinthy el akar mondani mindenkinek, nekem is. És én ezt nem tudom meg tőle. Illetve nem úgy tudom, meg, ahogy szeretném, tisztán és világos szavakkal megfogalmazva a titkok titkát. Csupán magamban sejlik fel néha valami kis fénysugárféle, amiről egy-két pillanat erejéig azt hiszem ez az, amit Karinthy is el akar mondani, ez az, amit a fülembe akar súgni, hogy én is, megértve azt majd adjam tovább másoknak is. De aztán a vers egy újabb mondatával már le is töri bennem az addig igaznak hitt sejtést, és egy újabb, még a magam számára sem tisztán megfogalmazható „igazságszerű” sejtelem bukkan fel agyamban. De aztán az is eltűnik hirtelen. És ez így ismétlődik újból és újból, szinte verssorról verssorra, míg a vers véget nem ér. … Talán ez a magunkban rejtőző és fel-felbukkanni akaró megfogalmazhatatlan ‘valami’, aminek csak egy-egy csillámát érzékeli agyunk, jelenti azt a mindenkire vonatkozó igazságot, amit “nem érthet más, csak egy meg egy”.
A költemény ma már szinte közhellyé koptatott verssora, ‘Nem mondhatom el senkinek …’, Karinthy 1930-ban megjelent verseskötetének a címe. Az ‘Előszó’ ennek a kötetnek az első verse. Azaz valódi előszó a kötethez. A ‘Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek’ verssor, lehet, egyszerűen csak a kötet többi költeményében megfogalmazott gondolatokra utal Én azonban úgy érzem, hogy Karinthy ennek a megdöbbentő ellent-mondásnak feloldásaként mindannyiunkra, de mégis mindannyiunk esetében, csupán egyenként az individuumra, magára bízza a titkok titkának megfejtését, azt “ … amiért világra „jöttünk” vérben és mocsokban, ,,,”, azt, „amit nem érthet más, csak egy meg egy.’ .. Mindannyian valahonnan jó hírt hozunk a Földre!
Karinthy Frigyes: Előszó – Latinovits Zoltán
Hogy talán nem csak én vagyok egyedül, aki a maga módján értelmezi Karinthy szavait, íme két újabb – nekem mindkettő túlzottan „művészi” – változat. Az egyik Cserhalmi György szavalata, a másik pedig a vers “előadása” a Szegedi Nemzeti Színház „megfogalmazásában”.
Kőszegi Ákos
Szegedi Nemzeti Színház (Borovics Tamás)
Dani
| Csallóközi Tamás | (2022. december 4.) |
Kedves Dani,
Köszönöm ezt a csodálatos verset.
Karinthy megvilágosodott volt.
Én teljesen és tökéletesen értem a vers összes sorát.
Szívesen elmondanám annak akit érdekel a titok megoldása. (de igen sokáig tartana ez az előadás)
Ezzel csak az a baj, hogy igazából ez senkit nem érdekel és kinevetne engem és unná is a magyarázatot, mivel ennek a titoknak a „megértéséhez” rendkívüli felkészültség, sok idő, kitartás és a tanultak gyakorlati alkalmazása is kell.
Ez a titok meghaladja az értelmet, de ez nem jelenti azt hogy nem jelenhet meg egy-két igaz törekvőnek.
A titok az elmén túl van.
Rámutatni lehet szavakkal, de megtörténni csak áldás segítségével fog, és először csak pillanatnyi felvillanások (aha érzés) formájában, de csak nagyon kevés ember számára fogja az áldás megnyilvánítani Önmagát.
A többiek majd folytatják a „Földi tanfolyamot” következő életeikben.
Tisztelettel és
Üdvözlettel:
Csallóközi Tamás