Hadházi Dániel (2022. december 18.)
Tisztelt Levelezőtársak!
Remélem, a nagy karácsony előtti sürgés-forgásban, az ünnepi készülődésben lesz talán félórányi időtök arra, hogy meghallgassátok Hans Christian Andersen egyik szép és tanulságos meséjét, ‘A fenyőfá’-t. Mint mindegyik Andersen mese, ez is kicsit szomorkás hangvételű, és ez sem csupán a gyerekeknek íródott. Sőt, ők talán még nem is értik igazán miről is szól ez a mese. Számukra az csupán egy szép és szomorú történet.
De minek is magyarázzam!. Ez a mese az életünkről szól, mely ,mint minden, ami megszületett egyszer, el kell, hogy múljon. De addig annyi minden szép dolog fér bele abba az egyszeri életbe. Az ifjú korban a türelmetlen várakozás, a rácsodálkozás a világ szépségére, dolgaira, és a vágyakozás azok után, hogy részesei legyünk mi is azoknak a csodáknak. Később, az álmok valóra váltása során, rövid ideig talán még dicsőségben is lehet részünk, mely persze nem tart sokáig, de mi mégis úgy érezzük, mintha ez a rövid ideig tartó dicsőség mindenért kárpótolna bennünket. Mintha az lenne a legfontosabb egész életünkben. Aztán megtapasztalhatjuk a mellőzöttség és a feleslegesség érzését is, de mégis éltet bennünket a tudat, hogy talán még egyszer, esetleg mégis, valahogy hasznára lehetünk, valakinek, valahol, valamikor. Aztán már csak egy régi fénykép marad utánunk, egy vidám szép nap emléke – egy belőlünk, rólunk megmaradt “papírcsillag” -, de talán még az is felmelegíthet egy-egy szívet, aki még emlékszik arra a bizonyos napra, mikor az a bizonyos fotó készült. … Egész életünkben a boldogságot keressük, kergetjük, de mindig csak visszafelé tekintve értjük meg, hogy nekünk is részünk volt benne, de akkor, mikor benne éltünk, észre nem vettük, hogy milyen boldogok is vagyunk, mert még többet akartunk az élettől. … Minden mesének ez a vége.
Hans Christian Andersen: A fenyőfa – ismeretlen előadó
Zenei mellékletként hallgassátok meg a Bojtorján együttes Fenyőfa című dalát.
Dani