| Hadházi Dániel | 2026. január 26. |
Tisztelt Levelezőtársak!
A múlt heti rím-kavalkád után veszem magamnak a bátorságot, hogy az igazi költők után én magam is egy korai zsengémet ide citáljam. Hogy milyen színvonalú a „mű”, az egyáltalán irodalomnak tekinthető-e, azt majd Ti eldöntitek. A szövegnek van ritmusa, a sorok végén vannak összecsengő rímek. Látszólag tehát vers, helyesebben verses mese, amit most szerénytelenül elétek tárok. Annak címe: ‘A kacska lábú kecske esete’. Műfaját tekintve nem nemzeti sorskérdéseket boncolgató írásmű, nem is mélyen szántó gondolati, vagy lélekbe maró, szívet gyújtó érzelmi líra, de azért hordoz némi tanulságot, s talán közületek néhányan még szórakoztatónak is találják majd.
Még egy adalék a vershez. Ezt a szabad versformájú „költeményt” valamikor az 1980-as évek elején, a 84-es autóbuszon írtam, szó szerint is több és többszöri „ülésben”, egy valamikori tavasz táján, általában reggel 3/4 7 és 1/2 8 között, körülbelül két-három hét alatt. A 84-es autóbusz úgy kerül a képbe, hogy akkoriban a Magyar Hajó- és Darugyár Angyalföldi Gyáregysége Hajó- és Úszódaru Tervező Irodájának (HUTI) Hajó Osztályán, a Váci úton dolgoztam, a 84-es autóbusz pedig a Moszkva tértől indulva – akkoriban ez volt a mai Széll Kálmán tér neve -, a Margit körúton, a Duna-parton észak felé haladva, aztán a Kolosy téren és a Lajos utcán, majd az Árpád-hídon át végül hosszan a Váci úton kifelé, egyenesen a gyárkapuig szállított. Nagyon kényelmes, szinte teljesen „háztól-házig” közlekedő „transzkontinentális” járat volt. Minthogy a végállomáson és kora hajnalban szálltam fel a buszra, a legtöbb esetben volt ülőhelyem is. És mit csináljon az ember egy ilyen hosszú út alatt? Hát unalmában verset ír. Bőven idő rímeket faragni, csiszolgatni a „művet”. Az út végére zsúfolásig megtelt busz egyik ülésében magamba mélyedve, a busz langyos belső tere és a motor zümmögése kiváló alkotó környezetet biztosított. míg a Moszkva tértől a gyárkapuig ért velem a járat. Mindig csak a reggelek hordozták magukban az ihlet perceit. Délután a visszafelé mindig tömött busz, a napi munka gondjai,és más apró-cseprő problémák sora távolra sodorták tőlem az ihletet adó múzsát,Egy reggel aztán úgy éreztem, elkészült a „mű”, nem kell tovább faragni rajta többet, mert minden további alakítás csak elvenne annak „értékéből”. .
Ez lett a végeredmény. Íme:
Ez lett a végeredmény. Íme:Hadházi Dániel:
A kacska lábú kecske esete
Élt valaha – így mondja a mese –
egy kacska lábú kecske,
név szerint Mekege,
kinek legkedvesebb eledele, a füge,
egy hegy tetején terme,
nem messze a helytől,
hol Mekege gyakran legele.
Mivel e csemegét Mekege
nagyon szerette,
gyakran pillantott fel a hegy fele.
Egy nap füge utáni vágyát
és nyálának csorgását enyhíteni epedve,
elindult az ösvényen
fel a hegyre, a kecske.
Felét az útnak már megtette.
mikor lefele szembejött vele
unokaöccse, a hegyi kecske,
más néven a zerge.
E kedves állat tisztje a füge őrzése,
melyre őt fegyvere, két hegyes szarva,
alkalmassá tette.
Még sosem kapott feddést.
oly jól őrizte a termést.
Mekege kerge természetét,
hogy elveszti az eszét.
ha meglátja a fügét,
jól ismerte, s nem szerette Tiroli,
ha a jámbor zerge nevét
elfelejtettem volna eleddig mondani.
Mindazonáltal a két rokon
köszöntötte egymást udvarias módon.
„- Feljöttem megnézni – szólt Mekege,
– hogy a rét, melyen a kórót tiprom
oly szép-e innen fentről,
mint amilyennek a hegy látszik lentről.”
„- Bőrömből készüljön duda,
ha nem a fügéért jöttél, koma. „
– gondolta Tiroli, de csak ennyit mondott:
„- Nézd hát, ni! „
S míg szemük a völgyet fürkészte,
hogy a táj valóban oly szép-e,
a kedves kecskék mekegve
a gyepre heveredtek.
„- Kedves rokon! Tudom kérésem
néked olyan lész,
mint kecskének a kés,
de nékem a füge, mint medvének a méz.”
Kezdte a beszélgetést Mekege,
majd szemét nyájasan a zergére függesztve
ezt rebegte: „– Mondd csak,
nem nézhetnénk meg együtt a termést?”
„- Ej, kerge kecske!
Hát szedernyi eszednek kerekét
a füge megszerzése végett pergeted?!” –
mekegte Tiroli lihegve.
„-Tán úgy gondoltad,
hogy a fügés ligetbe
saját hátamon viszlek be?!”
„- Eleven erőt nékem csak a füge ád.
Engedd meg hát, csak pár darabkát.”
– kérlelte tovább hősünk
szelíden rokonát.
„- A kacska lábadat kiegyenesítem,
ha hiányzik s terméből
akárcsak egy szem! „– recsegte Tiroli,
s szarvát fenyegetően előre szegezte.
Mekege, ki nem kedvelte,
ha bárki vele szarvát
előre szegezve veszekszik,
éreztem hogy patája alatt
a gyep egyre jobban melegszik.
S mert tudta, verekedve
kevés esélye lesz
a füge megszerzésére,
még egyszer felnézett a hegyre,
s a hegyen a fögés ligetre.
szemével feléjük búcsút intve,
kedvetlen csendesen
elindult le a völgybe,
miközben a nyári szellő
szakállát békésen lengette.
Tanulság:
Ha célod elérését bármi gátolja,
eszelj ki cselt,
mely a keresztbe tett rudat
félre rúgja,
vagy légy erős,
aki a tilalmakat letiporja,
csak ne légy rest és gyáva,
mint barátunk Mekege,
ki a fügés ligetből ki lett rekesztve
s legelhet kórót a réten örökre.
Dani
| Pados Enikő | 2026. január 26. |
Kedves Dani,
Remélem nem tartod sértőnek, nekem a jó öreg Romhányi rímek jutottak eszedbe.
Egyébként kedves emléke jutott eszembe, a 84 busszal jártam annak idején Nagyszüleimhez, Újpest Állami Áruház után kellett leszállni a Petőfi utcánál.
szeretettel és köszönettel gondolok Rád, immár több mint 60 éve ha jól számolom.
Enikő