| Hadházi Dániel | (2025. február 2.) |
Tisztelt Levelezőtársak!
A múlt héten Ady Endre ‘A Duna vallomása’ című önostorozó verse volt a küldeményem. Ezen a héten is folytassuk tovább az önostorozást! Ezért erre a hétre Adynak egy újabb megdöbbentő versét tárom elétek. Ez a ‘Nekünk Mohács kell’ című – szerintem – vers förmedvény. …
A nemzeti önostorozás témája, sőt, maga ez a vers is korábban már előkerült, de akkor nem önmagában, hanem hasonló tartalmú és szellemiségű „vers társaival” együtt, egy csokorba szedve. Azonban ennek a magyar irodalomban, annak inkább csak az urbánusnak nevezett vonulatában manapság is gyakran tetten érhető szemléletnek a káros voltára nem elég csupán egyszer rámutatni.
Ady Endre: Nekünk Mohács kell – Oberfrank Pál
Döbbenetes, sőt, egyenesen mellbevágó az a harag és öngyűlölet, amely ebből az 1908-ban írott versből árad. Nem véletlen, hogy Benedek Marcell irodalomtörténész Adynak ezt a versét, mert Ady nem áldást, hanem csapásokat kér Istentől a magyarságra, anti-Himnusznak nevezte. … Jogosan. Mert az is. …. Próbáltam megtalálni, mi lehetett az az ok, amely egy ilyen írásmű létrehozására késztette Adyt, de nem leltem semmiféle választ. Csupán magyarázatot. Mindössze annyit, hogy maga az irodalomtörténész szakma is kicsit zavarban van ezzel kapcsolatban. Mentegetik a nagy költőt. Azt állítják Adynak kettős magyarság tudata van. Az egyik a magyarságára büszke öntudatú Ady, aki gyönyörű, érzelmes és hazaszeretettől fűtött verseket ír szülőföldjéről. Ezek közül néhányat korábban már mi is megismertünk – ‘Karácsonyi rege’, ‘A föl-földobott kő’, ‘Az Értől az Óceánig’, stb. A másik a haragvó, a magyarságot lekicsinylő, innen elvágyódó Ady. Ez utóbbi Ady írta például ‘A magyar ugaron’, ‘A Tisza-parton’, a ‘Kompország’ vagy ‘A Gare de L’Esten’ című verseket – csak néhányat említve a ‘Nekünk Mohács kell’ „vers testvérei” közül, amelyekről korábbi levelezésünk során már ugyancsak esett szó. Az irodalomtudósok jól kitalált magyarázata, ezeket a verseket Ady az érted haragszom, nem ellened állapotában, a magyarságot tespedtségéből, közömbös eltunyultságából erőszakkal kimozdítani, kiragadni akaró szándékkal írta. … Lehet. ,,,
Én azonban akkor sem értem, ha a ‘Nekünk Mohács kell’ megírása után jobb hangulatában esetleg újra olvasta a verset, miért nem tépte szét a kéziratot? Ilyenkor gondoljunk a kiadókra is, akiknek e vers szellemisége nem jelent problémát, mert a költemény ott „díszeleg” az 1908-ban megjelent ‘Illés szekerén’ című Ady-kötetben, Mindezt csak azért vetem fel, mert alig két évtized múlva Horger Antal, a szegedi egyetem akkori „fura ura” a ‘Nekünk Mohács kell’-nél, ha nem is kevésbé lázadó, de legalább nem nemzet ellenes ‘Tiszta szívvel” című verséért eltanácsolta az ifjú József Attilát a tanári pályától. …. Na de lássuk csak, miért is kellet volna széttépnie Adynak a kéziratot? A ‘Himnusz’-ban Kölcsey is beszél bűneinkről „Hajh, de bűneink miatt gyúlt harag kebledben …. „ , s ezek a sorok mennyivel másképp, mennyivel felemelőbben hangzanak, mert őszinte bűntudatról vallanak! – Én legalábbis így vélem. ….
De most mégis elbizonytalanodom. Talán mégis minden úgy van jól, ahogy történt. Mégiscsak jó, hogy ránk maradt Adynak ez a verse. Mert így talán még jobban megérthetünk valamit, mely az ellenpont nélkül nem lenne annyira világos. Két magyar – Kölcsey és Ady – és két világ. Az egyik fel az ég felé, a másik dühösen haragvó állapotában csak körbe, csak maga elé, és csak előre tekint.
A perben az utolsó szó jogán, most pedig hallgattassék meg maga Ady is, aki így védekezik
Ady Endre: Én nem vagyok magyar? – Bubik István
Igazán hatásos védőbeszéd saját maga igaza mellett, nert Ady valóban magyar. Ezért én is a felmentő ítéletre szavazok. Csak más okok miatt, mint az irodalomtudósok. Mert én nem az eszemmel tudom, hanem szívemmel érzem azt, amit Ady-val egyött mindannyian, akik szívünkben, lelkünkben igazán magyarok vagyunk, csak mi érthetünk és csakis mi bocsájthatjuk meg a költőnek ezt a haragvását, és vagdalkozó, duhaj indulatát. …. Mert valóban van bennünk valami, talán a generációkon át megélt és a génjeinkben gyökeret vert tehetetlenség érzéséből fakadó, s ott belül a lelkünkben sötétlő – furcsa módon a büszkeséggel is rokon –önpusztító hajlam.
Dani
U.i.: De, akik nem ilyen „magyarok”, azok Adynak ezeket a verseit a magyarság ellen ártó szándékkal használhatják, … és örömmel használják is, Ez még akkor is így van, ha közvetlenül nem Ady verssorait idézik, vagy nem azok szó szerinti értelmében hivatkozbak e sorokra – bár sokszor úgy is –, de azoknak a magyarságot becsmérlő szellemiségét örömmel fordítják ellenünk. …. Hallgassátok csak a Rádiókabaréban Hofit. A legutálatosabb az egészben a közönség röhögése.
Hofi a rittyentősről és a Nemzeti Dalról
| Hillier István | (2025. február 25.) |
Szia Dani !
Mindig örömmel és várakozással olvasom a leveleidet. Én a nagyon lassan reagálók közé tartozok. Most kicsit visszanyúlok az Ady verselemzésedhez.
Döbbenetes, hogy esetenként mennyire hamisan tanították nekünk középiskolában az irodalmat. Ma se változott !
Akkoriban és ma is a „NYUGAT” mint folyóirat és a körülötte garázdálkodók feltétlen hájpolása ment, a „NYUGAT” mint életérzés vonzza és vonzotta az izgágább embereket. Szomorúan tudomásul veszem, hogy ha valaki a karrier, hírnév, nagyobb budget reményében külföldre megy, lelke rajta. Sohasem értettem azokat, akik nemzetgyalázni mentek külföldre, itthon beálltak szabadkőműveskedni. Ady kettős beszéde hátborzongató, nemzeti kioktatása bicskanyitogató. Pozitív eredménye a nemzet jobbítása szempontjából nulla, zavarkeltése óriási.
Döbbenetes látni, hogy 120 év elteltével ugyanott toporgunk, se lenyelni – se kiköpni nem tudjuk az alapproblémát: a szabadkőművesek világuralomra törekvő ármánykodását (ma más neveken is futnak, nem sorolom, álcázták magukat, elszaporodtak és szétszóródtak, mint a rák). Ugyanazok, ugyanazokkal az eszközökkel tesznek tönkre maguk körül és mások országában mindent, hazugság, mellébeszélés, csalás, pornográfia stb., lényeg a kohézió feloldása, az egyetértés megakadályozása, sárdobálás, árokásás.
Megnéztem, a témában az ELTE mai tankönyvei semmit nem változtak, mintha a saját 50 év előtti irodalom tankönyvemben szereplő akkori bolsevik doktrinát olvasnám, halovány változás sincs a megítélésben.
Ajánlom figyelmedbe a témában Raffay Ernő: Ady Endre kultúrharcai c. könyvét.
Üdvözlet
István