Heti vers – 7./2021

Hadházi Dániel     (2021. február 14.)

                                                                                        

Tisztelt Levelezőtársak!

Ma Bálint napja van. Isten éltesse a Bálintokat!

De a Bálint napon kívül, ma Valentin-nap is, vagyis a szerelmesek „nagy nemzetközi ünnepnapja” is van. Ehhez kapcsolódva, e heti irodalom óránkon foglalkozzunk mi is a magyar költészet és a világirodalom egyik legeredetibb, vagy talán legteljesebb szerelmes költeményével, József Attila ‘Ódá’-jával. Nem „legszebbet”, mondtam, hanem „legeredetibbet”, legteljesebbet.  A foglalatosságot kinek-kinek vérmérséklete és a témával kapcsolatos érzelmeinek hevessége szerint ajánlom. A fiatalabbaknak és a szerencséseknek, mély érzelmi átéléssel, az  idősebbeknek és a kevésbé szerencséseknek pedig – kivéve ha ők még mindig a fiatalok táborába sorolják magukat – az emlékezés szelíd melankóliájával. … Most is a már korábban többször kipróbált módszert javaslom. Ezúttal is három nagyszerű színész. által, három különböző módon megszólaltatott, hangsúlyozott. láttatott előadásban hallgassuk meg József Attila  versét, hogy annak érzelmi mélységeit, csodálatos képeit, hasonlatait, az egymást hajszoló rímekből és rímtelen sorokból, a mindent elsöprő, áradó érzelemből és az érzelemnek mégis gátat vetni képes értelem által felszínre vetett gondolatokból, az erotikának és a fennkölt szerelmi érzésnek az egész versen át folytonosan egymásba fonódó hullámaiból épített vers egészét „kibonthassuk”, láthassuk, értsük és … talán, mi magunk is átélhessük…. József Attila Ódá-ja – szerintem – a szerelem teljességében felfedezett univerzum.

József Attila: Óda

Latinovits Zoltán

Sinkovits Imre

 Csernák János

Melyik tetszik Nektek a legjobban a három közül?

Zenei mellékletként hallgassátok meg a fentebbi József Attila vershez hangulatában – szerintem – jól illeszkedő zeneművet, Alessandro Marcello átdolgozásában, Johann Sebastian Bach Adagio című  szerzeményét. A művet Tzvi Erez adja elő zongorán.

Alessandro Marcello / Johann Sebastian Bach: Adagio – Tzvi Erez

Dani

 

Pados Enikő  (2021. február 14.)

                                                                                             

 Nekem Sinkovits Imre. Enikő