Tisztelt Levelezőtársak!
E levelező kör egy szűkebb részhalmazát alkotó baráti társasággal hetente filmekről szoktunk beszélgetni. Az elmúlt héten egy olyan filmről esett szó, amelynek főszereplőjéről rögtön a film legelején kiderül, hogy halálos beteg, és orvosának véleménye szerint már csak fél év van hátra az életéből, A filmben azonban az élet ,a szerelem segítségével – természetesen – minderre rácáfol, s a halálos ítélettel felérő leletek, az orvostudomány, ugyan tudományosnak tekintett, és ezért igaznak is hitt, valójában azonban mégis csak tapasztalati érvei ellenére, a főhős, akkori szerelmével, későbbi feleségével még további 52 évig él együtt boldog házasságban. … Szép történet. … Csak hát …
Mindenesetre ez a film feloldotta azt a korábbi bennem élő erős gátlást, amely egy Babits verssel kapcsolatban élt bennem. Pedig a vers gyönyörű. Gyönyörű, de komoran lehangoló. Annak címe ‘Ősz és tavasz között’. Ha csak a címet tekintjük, az még igazodik is az évnek e mostani szakaszához. Babits 1936-ban írta ezt a költeményt, akkor amikor teljes bizonyossággal megtudta, hogy gyógyíthatatlan gégerákban szenved. Ennek a versnek a komor mondanivalója, gyászos hangulata, a versben ugyan költői módom megfogalmazott ha nem is halálfélelem, de az elmúlás közelségének gondolata, az élettől való búcsú fájdalmas szomorúsága együttesen alakították ki bennem azt a gátlást, amely eddig meggátolt abban, hogy ezt a lehangoló, de a magyar irodalomnak mégis egyik fontos és jelentős verset elétek tárjam. Az általában tartózkodó természetű Babits esetében – legalábbis számomra – egyenesen megdöbbentő, hogy a költő ezt a verset nem csak saját maga számára, például naplóbejegyzésként, írta. A költemény ugyanis már megírásának évében, 1936-ban megjelent a szekszárdi Tolna Megyei Hírlap egyik későbbi számában, Ezt értelmezhetjük úgy is, hogy ebben a versében Babits, még ha nem is fogadja el teljesen a „halálos ítéletet” – hisz mindannyian tudjuk, oly jó élni -, ha kényszerűen, ha szomorúan, ha borzongva, de mégis őszintén szembenéz a halállal. Még nem békélt meg vele, de már elfogadja azt. Talán az utolsó strófában az asszonyi jóságról írott sorok is erről az elfogadásról árulkodnak. … Babits a költemény megjelenése után 5 évvel később, 1941-ben halt meg.
Még egy megjegyzést szeretnék hozzáfűzni, a mai gyászos versválasztásomhoz. Katolikus keresztény emberként én úgy vélem, a minden élőre váró halál, furcsa módon reményt is hordozó pillanat. Számomra azt jelenti, mindannyian egyenként számon vagyunk tartva. Nincs kivétel. S egykor majd mindannyiunknak el kell számolnunk a születésünkkor kapott, ránk bízott talentummal. Addig pedig végezni kell a titkon tudott, vagy csak belül érzett feladatunkat, ami miatt a földi utunkat járjuk.Helyettünk itt lesznek, itt maradnak majd gyermekeink és unokáink, mint ahogy mi is szüleink, nagyapáink és nagyanyáink gyermekei és unokái voltunk egykor.
Babits Mihály: Ősz és tavasz között – Gábor Miklós
Dani
U.i.: Reménykedjünk! Hamarosan véget ér a tél, és jön a megújulást hozó tavasz.