| Hadházi Dániel | (2023. október 1.) |
Tisztelt Levelezőtársak!
Mindannyiunkban mélyen él a hazaszeretet fogalma, de ha pontosan meg kellene fogalmaznunk mit is értünk alatta – valljuk be – bajban lennénk. Nem azért, mintha nem ragyogna előttünk mindaz, amit a szívünkben e fogalomhoz társítunk – elődeink dicső tettei, hogy számunkra életterül megtartsák a Földnek ezt a darabkáját, az általuk végzett munka, hogy utódaik számára felvirágoztassák a hazát, az ősök iránt érzett hála, és abból fakadóan a tőlük kapott feladat önkéntes kötelezettségvállalásának érzete, az anyanyelvünk, és az anyanyelvünkkel együtt kapott kultúránk büszke szeretete, ápolása. De a hazaszeretet fogalmába beletartozik szűkebb pátriánk – a lakókörnyezetünk és családunk – iránt érzett szeretet is, a lokál patriotizmus érzete is. Úgy vélem, mindezt egyetlen definícióba belefoglalni szinte lehetetlen. De a biztonság kedvéért megnéztem a birtokomban lévő 1975-ben az Akadémiai Kiadó gondozásában megjelent Magyar értelmező kéziszótár vonatkozó szócikkét, mely igen szűkszavúan a hazaszeretetről csupán ennyit ír „hazaszeretet (fn) – az embernek hazája, népe iránti szeretete és odaadása.” …
Mindezt azért bocsájtottam előre, mert e heti versküldeményem közületek talán sokakat megdöbbent majd. Akár a hivatalos, akár az én hazaszeretet magyarázatomat tekintjük is, mi vajon életünk minden pillanatában mindig szerettük magyar honfitársainkat? Biztosan nem. De a kicsinyes bosszúságok sora nem szabad, hogy eltérítsen minket annak megértésétől, hogy a hazaszeretet önkéntes sorsközösség vállalás is, mellyel egyéni sorsunkat egy nagyobb egységbe, saját népünk és nemzetünk sorsába, azaz történelmébe ágyazva kell szemlélnünk. … Ne döbbenjünk meg tehát Szilágyi Domokos alább következő megrázó szavain, hiszen már mi magunk is éreztünk hasonlót rosszabb napjainkban. De aztán mégis lerúgtuk magunkról a düh és kétségbeesés jármát, és újból fészket rakott szívünkben a hazaszeretet. … Az „érted haragszom, nem ellened” érv, mint magyarázat azért tűnik Szilágyi Domokos e két verse kapcsán nekem hamisnak, mert minden ember, így a költő is – sőt, igazán csak ő – sokkal inkább érzelmi, mint tudati lény.
Szilágyi Domokos: Magyarok – Tari Teréz
És e vers mellé egy másik szomorú költemény Szilágyi Domokostól, a ‘Héjjasfalva felé’ című, mely Petőfi életének utolsó pillanatait írja le. De ez a vers mintha már másról is szólna, nem csak az elkeseredésről. Ne felejtsük Szilágyi Domokosról – halála után jóval később kiderült, hogy magyar létére, Ceaușescu titkosszolgálatának, a Securitate-nak ügynöke volt. Én nem ismerem Szilágyi Domokos ügynöki tevékenységét, és nem is akarok pálcát törni felette. Lehet, csak valamilyen kényszer, vagy megfélemlítés hatására írt alá a gonoszoknak. De rossz közérzetének, és végső soron öngyilkosságának is talán ez a meghasonlottság is oka lehetett. … A tehetség, és a Sátán által kínált rossz út választása, lehet nem is önként jelentkező, de mégis csak az ördöggel alkut kötő Faust története egy erdélyi magyar költő sorsában megismételve. Én úgy érzem, ez a tragédia érződik Szilágyi Domokos e két versének sötét hangulatán.
Szilágyi Domokos: Héjjasfalva felé – Sinkó László
Dani