Heti vers – 43./2023

Hadházi Dániel

(2023. október 21.)

Tisztelt Levelezőtársak!

A hazafiságról három hete megkezdett elmélkedéseinket az alábbi két Ady verssel zárjuk le. Ezekben Ady művészi módon fogalmazza meg és összegzi azokat a gondolatokat, amelyek bennünk is felmerültek a korábbiak során. Adyval együtt megállapíthatjuk, hogy bár idehaza sok a baj, a tennivaló, de mégis csak ez a hely lehet a hazánk.

A ‘Gare de l’Esten’ ritkán hallott Ady vers, Abban olyan érzéseket önt szavakba a költő, melyeket mi is éreztünk már, ha búcsúznunk kellett egy szívünknek kedves távoli várostól, vagy vidéktől, ahová jó sorsunk vetett minket, ahol jól éreztük magunkat, melyet megszerettünk. De tudtuk azt is, ott mi idegenek vagyunk és azok is maradunk örökre. Adynak ez a város, ez a csodás hely, Párizs volt. … Valljuk be azt is, sohasem tettük fel magunkban a kérdést, Ady sem kérdezte soha senkitől, még magától sem, az a sok szép és jó, amire ott a távolban leltünk, vajon mind csak az ott élő nép szorgalmának és tehetségének a gyümölcse? Igen, az is. De nincs-e még más is mögötte – kalmárszellem, uzsora, politikai becstelenség, álnokság, fortélyos ügyeskedés, szerencse, az akkori politikai történésekhez jól illeszkedő földrajzi helyzet? Mert mindez – Isten kifürkészhetetlen akaratából – teremhet jólétet, műveltséget, csillogást. Mi pedig csak ezt a csillogást látjuk, de az azt működtető gépezet fogaskerekeit és hajtómotorjait nem. Mert az már nem a mi dolgunk, nem ránk tartozik – mondják ők – mert mi ott vendégek lehetünk csupán. Pedig ennek megértése nélkül hazánk helyzetét sem ítélhetjük meg helyesen. A külföld, ha valamit, ami számára hasznos lehet, s mi kínálni tudunk neki, akkor minket is hajlandó magába olvasztani, s részei lehetünk mi is a gépezetnek. … Végül azonban mindannyian, mint a föl-földobott kő, mégis visszahullunk arra a földre, a hazánk földjére, ahol a mi igazi tennivalónk vár ránk, s ahonnan vétettünk..

Ady Endre: A Gare de l’Esten – Sinkovits Imre