| Hadházi Dániel | (2024. március 24.) |
Tisztelt Levelezőtársak!
Ezúttal József Attila ‘Levegőt’ című verse az e hétre Nektek szánt küldeményem. A verset Szilágyi Tibor mondja el, nagyszerűen. Ezt a József Attila verset a Horthy-korszak kritikájaként mutatták be nekünk annak idején a gimnáziumi magyar irodalom órákon. Nyilvánvalóan az is, de azért annál sokkal több. Ma már mindannyian tudjuk, József Attila ebben az életrajzi ihletésű versében nem egyszerűen csak saját korának elnyomásáról ír. A költemény magáról a szabadság nélküli élet szürke, szűkre szabott, az embert megnyomorító valóságáról szól, melyet kortól és helytől függetlenül, mindenki átélni kénytelen, aki körül mások szűkítik a szabadság köreit. Ugye, mindannyian érzitek, hogy ez a költő által várt rendet szülő szabadság nem a jakobinusok mindig és mindenhol vérbe és könnybe fullasztó „forradalmi” szabadsága, nem is a jogállamiságnak nevezett, liberális elvű hamis törvények mesterséges keretei közé szorított, mások által definiált – lehet, nem lehet – szabadsága. De nem is a szabályok és az igazság nélküli anarchia, a mindent lehet szabadossága. József Attila a teremtett ember értelmes, munkás létét lehetővé tevő, természetes szabadságáról, mint a tüdőnkbe szívott friss levegőről beszél. … Arról a szabadságról, mely úgy mindannyiunké, mint a levegő, úgy a miénk, hogy közben egyikünké sem. … Miért van az, hogy minden korban akadnak olyanok, akik ezt a levegőt ki akarják sajátítani, árendába akarják adni és el akarják szívni előlünk?
József Attila: Levegőt – Szilágyi Tibor
Dani