| Hadházi Dániel |
(2019. október 20.) |
Tisztelt Levelezőtársak!
Október a magyar történelem eseményekben talán leggazdagabb hónapja. Alig két hete, hogy az aradi vértanúkra emlékeztünk, és most itt van október 23-a, történelmünk egy újabb tragikus sorsfordító eseménye, De 1956, csakúgy mint összes többi levert szabadságharcunk emléke tragédiájában is erőt adó, lelkünket felemelő ünnep. Nem hiszem, hogy van a világon még egy olyan nép, melynek történelmében ennyi szabadságharc, ennyi hősies fellángolás és ennyi tragikus elbukás, annyi kivégzés, annyi halál és mégis annyi feltámadás lenne, mint a miénkben. Ezek a bukások igazi hősi tragédiák voltak, melyeket mindannyiszor katarzis és mindig feltámadás követett, mert a magyar nép legjobbjai szabadságharcainkban mindig igaz és szent ügyek mellett álltak, a világ jobbítását akarták, s tettükkel az isteni igazságot szolgálták. Ezért véráldozatuk mindig feltámadást hozott és új magyar életet termett. … De lássuk azt is, hogy elbukásainkban mindig ott van árulóink munkája is, akik mindegy milyen okból – gyávaságból, zsarolható kihasználhatóságukból, személyes bosszúból, önös érdekből, hatalomvágyból, „embertelen elvhűségből”, vagy egyszerűen csak tudatlan butaságból – , de felajánlják szolgálataikat eltipróinknak, s segédkezet nyújtanak nekik . De bukásaink okai közt ott van az is, hogy csupán igazunk eddig még sohasem volt elég erős ahhoz, hogy Európai és a világ mindenkori urainak érdekei elleni felkeléseink sikerrel járjanak. A bukást mindannyiszor a megtorlás követte, melyet mindig a „győztesek” irántunk tanúsított elutasító közönye, sőt ellenszenve, évszázados elnyomatásunk természetes állapotnak tekintése, és e státusz fenntartásának kívánalma irányított. … Lássuk, Európa és a világ urai mindig is úgy tekintettek ránk, mint ahogy a spanyolok Dél-Amerika indiánjaira, vagy ahogy az angol gyarmatosítók a zulukra és India népeire. … De ügyünk mindig az isteni igazságot képviselte. s pont ezért ők, a gonosz földi helytartói, minden szabadságharcunk leverése után keresztre feszítették Magyarországot, a népek Krisztusát. Az ítéletet mindannyiszor végre is hajtották, s Krisztus meg is halt a keresztfán, de aztán Vele együtt mi, a magyar nép is, mindannyiszor feltámadtunk halottainkból.
Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról (1950) – A költő előadásában
Faludy György: Ezerkilencszázötvenhat, te csillag – Kurucz Ádám Konrád
Márai Sándor: Mennyből az angyal – Csurka László
Cseh Tamás – Bereményi Géza: Corvin köziek – Cseh Tamás
Dani