Hadházi Dániel (2020. március 22.)
Tisztelt Levelezőtársak!
Remélem, mindannyian egészségesek vagytok, és fegyelmezett állampolgárként viselitek a karantén megpróbáltatásait. Nagyapáink generációjának két világháború, a Rákosi korszak, a kitelepítések, a padlás lesöprések, aztán 1956, majd az azt követő megtorlások időszaka, és idővel ugyan puhuló, a lelkeket azonban annál jobban nyomorító Kádár-féle létező szocializmus,jutott. Szüleink is, az első világháború kivételével, kaptak ezekből a jókból, ők talán már egy kicsit kevesebbet.. … Nekünk pedig, egyelőre, csupán ez a vírus jutott. Összehasonlítva a nagyszüleinket, szüleinket ért megpróbáltatásokkal, ez a ránk mért csapás nem tűnik nagyon veszélyesnek, valahogy csak ki kell bírnunk, bármilyen elpuhultak vagyunk is már. Nem félek, kii fogjuk bírni! … Most hirtelen, időnk lett bőven. Hagyjuk a riasztó híreket néhány percre, s fordítsuk figyelmünket a magyar kultúra felé. Remélem, sokan meghallgatjátok, és elolvassátok az e heti küldeményemet is.
Az e heti versek és a zenemű, a nevezetes márciusi – Sándor, József, Benedek – névnapokkal vannak kapcsolatban. Vagy a költők keresztneve, vagy a vers címe tartalmazza e nevek valamelyikét.
Az e heti első vers Reményik Sándor: ‘József, az ács, Istennel beszél’ című gyönyörű költeménye, Mécs Károly nagyszerű előadásában. … Ezt a választásomat két szempont is indokolja. Az egyik nyilvánvalóan Húsvét közelgő ünnepe. A másik azonban sokkal személyesebb. Egy Böjte Csaba atyától hallott történet, mely attól kezdve, hogy először hallottam, kedvencemmé, sőt életem egyik iránymutatójává vált. Olyannyira, hogy azt még egyetemi óráimon is el szoktam mondani hallgatóimnak, mikor az „alkotás” (a mérnöki alkotás) kérdése kerül szóba köztünk. Íme:
„ … Csodálom Jézus végtelen nyugalmát, türelmét, hogy ő, mint a világmindenség ura, csendesen dolgozik egy asztalos műhelyben. Szeretem magam elé képzelni, hogy Szent József fogja a fűrész egyik végét, a másikat a Mindenható Isten, vágják a fát, bölcsőt, ajtót, ablakot készítenek, együtt dolgozik az Isten az emberrel. Ezzel (Jézus) megszenteli a kétkezi munkát, az emberi verejtéket, az alkotótevékenységet.”
Reményik Sándor: József, az ács, Istennel beszél – Mécs Károly
A másik két „ünnepelt”, – kettő, mert nem olyan régen, március 8-án volt Zoltán nap, melyet a nemzetközi nőnap zaja kissé elnyom mostanában – Kodály Zoltán, a zeneszerző, és Virág Benedek, a 18. és 19. század fordulóján élt, mára majdnem teljesen elfelejtett magyar költő., a magyar nyelvű óda-irodalom atyja, a „magyar Horatius”. ahogy kortársai és az utókor nevezte őt, aki olyan emelkedett tartalmú versek sokaságát írta, mint például az 1801-ben szerzett ‘Békesség óhajtás’ című, talán még mai korunkhoz is szólni képes költeménye. De, ha valaki esetleg máshogy gondolná, s véleményemet erőltetettnek érzi, az is észreveheti, hogy a napóleoni háborúk idején született vers régies stílusa alatt ott ragyog gyönyörű magyar anya-nyelvünk veretes szépsége. Hogy ki is volt Virág Benedek, valljon ő maga erről. Olvassátok el a Pécsett, annak a háznak, az egykori pálos kolostornak, ahol a költő a 18. század végén élt és tanulmányait folytatta, falán elhelyezett emléktábla szövegét (kép melléklet).
Virág Benedek: Békesség-óhajtás – 1801. Esztendő
Szállj le felséges palotád egéből,
Béke! mennyeknek koronás leánya!
Szállj le, s Európánk mezején jelenj meg
Már valahára!
A vadon Marsnak dühödött kezéből
Üsd ki dárdáját; raboló vitézit
Puszta honnyoknak telekére vissza-
Menni parancsold.
Ily soká tartó viadal piaccán
A szeléd lelkek fene tigrisekké
Válnak, elszokván az igaz s az érző
Emberi szívtől.
A dühösséggel keresett dicsőség
Vesszen el, Múzsám szabadon kiáltja;
A borostyánág, ha vereslik, undok
Címer előttem.
Szállj le! s vigasztald meg az árvaságot,
Béke, mennyeknek koronás leánya!
Haj! sok országok szava kér, jelenj meg
Már valahára.
Szavalat formájában nem, de Kodály Zoltán által megzenésített kórusműként megtaláltam Virág Benedek versét.
Íme: