| Hadházi Dániel | (2020. szeptember 13.) |
Tisztelt Levelezőtársak!
Erre a hétre két nyár végi hangulatot „árasztó” verset küldök Nektek. Mindkettőt Molnár Piroska előadásában. Az első Szabó Lőrinc ‘Töprengés egy körúti padon’, a másik Tóth Árpád ‘Lélektől lélekig’ című költeménye. … Nyár végi hangulat? Lehet, – meghallgatva ezeket a verseket – nem mindannyiótok ért egyet velem, én mégis így vélem.
Mindkét vers a lélek fájó magányosságáról szól. Ahogy én gondolom, a nagy kimondhatatlanul sejtelmes „egész” utáni örökös vágyakozásról. A vágyakozásról az után a tökéletes „egész” után, ahová mindannyian tartoztunk egykor, és tartozunk is örökké. Ahonnan születésünk pillanatában, földi életünk kezdetekor valamilyen célból kiszakadtunk, s „rész” lettünk, de tudatunk alatt azt az „egészet” feledni soha sem tudjuk, Létezésének tudata bennünk él kitörölhetetlenül. Csak a fiatalság és a szerelem képes e fájó hiányt rövid időre valamelyest enyhíteni. Az, akit csak apró-cseprő dolgai hajtanak előre, megfelelni akar, vagy karrierjét építi, és „saját” életét éli csupán nap mint nap, s nem gondol lelkével soha, az tán nem is érti ,miről szólnak Szabó Lőrinc és Tóth Árpád sorai ….
Mindkettőjük költészetének számomra egyik legámulatbaejtőbb sajátja a gondolatiság és az érzelmek szinte észrevétlen összefonódása, a hirtelen meglátott egyszeri pillanatban rejtező egész megsejtése. Mintha mindkét vers egy-egy, a szabályosnál ugyan kicsit hosszabb és „bőbeszédűbb” haiku lenne.
Szabó Lőrinc: Töprengés egy körúti padon – Molnár Piroska
Tóth Árpád: Lélektől lélekig – Molnár Piroska
Dani