Heti vers – 37./2021

Hadházi Dániel       (2021. szeptember 12.)

                                                                          

Tisztelt Levelezőtársak!

Jóllehet, amikor ezeket a sorokat írom, gyönyörű szép az idő, de mindannyian tudjuk, ez már csak a látszat, sajnos vége van a nyárnak. Ehhez a hangulathoz illő verset próbáltam találni erre a hétre, és úgy érzem, meg is találtam. Ez Csokonai Vitéz Mihály ‘A tihanyi ekhóhoz’ című költeménye. Hallgassátok meg azt Bessenyei Ferenc előadásában.

Csokonai Vitéz Mihály: A tihanyi ekhóhoz – Bessenyei Ferenc

Ezt a versét, a csalódottság, a kiábrándultság, a társtalan elhagyatottság költeményét, Csokonai több mint 200 évvel ezelőtt írta, de annak nyelve, a mai napig friss maradt. Ennek titka – a magyar nyelv évezredes ősiségén túl – a versben megfogalmazott emberi érzelmek kortalansága, örök érvényessége. A csalódottságot, a magányt – talán mindannyian tapasztalatból is tudjuk –valóban csak a természet enyhítheti, a fájdalmat csak az gyógyíthatja, és csak a természet éltetheti bennünk a reményt is, hogy majd egyszer valamikor, talán, újra eljön a tavasz. A természethez fordulásban, mint a csalódottság okozta fájdalom orvosságában, nem nehéz észrevenni Rousseau, illetve a francia „felvilágosodás”  korabeli divatos eszméinek Csokonaira gyakorolt hatását. …

Az iskolában azt tanították, hogy Rousseau és enciklopédista társai, s a felvilágosodás többi bajnoka, eszmeileg előkészítették a Nagy Francia Forradalmat. (Így, csupa nagy kezdőbetűkkel!) Csak azt felejtették el az iskolában hozzátenni ehhez, hogy a jakobinusok valójában nem az ő követőik voltak. Épp ellenkezőleg, ők erőszakkal és nem a „szellem napvilágával” akarták felébreszteni azt a bizonyos hajnalt, azt a tavaszt, mely talán egyszer majd tényleg megérkezik mindenhová, …

Az e heti zenei melléklet Vivaldi Négy évszak című műve Ősz tételének egy részlete

Dani

U.i.:

A görög mitológiában Ekhó a visszhang nimfája.

Hol van már a tihanyi ekhó? … Ó, nimfa, hol van már a tihanyi ekhó? Hová tűnt el Veled együtt Tihany bércéről? … Aludjatok csak, hisz nem kelt még fel a Nap!