| Hadházi Dániel | (2021. október 3.) |
Tisztelt Levelezőtársak!
Ismét október 6,, az aradi vértanúk napja közeleg. A korábbi években e szomorú eseményre emlékezve. számtalan szép verset küldtem már Nektek a magyar irodalom legjobb költőitől. Újat nem tudok küldeni, a „régi lemezt” pedig még egyszer, nem akarom feltenni a „lemezjátszóra’. Ezért idén – versek helyett – három kisfilmet küldök.
Az első egy beszélgetés, melyben Csorba László történész, egyetemi tanár, a Magyar Nemzeti Múzeum volt igazgatója [volt gimnazista évfolyam, és egyúttal az akkoriban Budapest bajnokságot nyert gimnáziumi kosárlabda csapatban is társam] emlékezik az aradi vértanúkról. A másik két filmecske közül az első, egy fiatalok által összeállított, képekkel illusztrált megemlékezés az aradi 13-ról, a harmadik film pedig aradi hőseink utolsó perceit tárja elénk történelmi hitelességgel. Mindhárom rövid filmet érdemes megnézni meghallgatni, mert mindháromból számos érdekes, és talán kevésbé ismert tényt is megtudhatunk történelmünknek e nagyon szomorú eseményéről. … Emlékezzünk mi is hőseinkre!
- – Beszélgetés Csorba Lászlóval október 6. kapcsán
- – október 6. megemlékezés
- –Az aradi vértanúk kivégzése – 1849. október 6.
… És milyen a magyar néplélek!? Néhány évtized múlva már a cselédporták vályogfalú házainak tisztaszobáiban, a fehérre meszelt falon ott lóg egymás mellett a hóhér Ferenc „Jóska” és a rebellis Kossuth arcképe. … Széchenyi képmása pedig, még ma is csak nagyon kevés helyen!
Dani
| Hillier István | (2021. október 3.) |
Kedves Dani !
Köszönöm, csodálatos összeállítást küldtél.
Ez a szomorú ünnep nekem folyamatos lelki nehézség, mert én ezen a gyászos napon születtem.
A hajós könyvnek a közepén járok, nagyon élvezem, csak kicsit kevés az időm . . .
Üdv, István