| Hadházi Dániel | (2023. január 15.) |
Tisztelt Levelezőtársak!
Erre a hétre Csokonai Vitéz Mihály ‘Rémítő és vidító kétségek’ című versét küldöm gondolkozni valónak. Csokonainak ez a költeménye – jóllehet, nem vagyok biztos benne, csak sejtem – valószínűleg nem része a középiskolai irodalmi tananyagnak. Ez annál is inkább így lehet, mert ifjú korában az ember még nem szokott az élet valódi mibenlétével kapcsolatban olyan komoly kérdéseket föltenni magának, mint amilyen kérdéseket Csokonai fogalmaz meg ebben a költeményében. Az élet elején a lét önmagát magyarázza. Él és élni akar. Örülni, szeretni, élvezni, megtapasztalni mindent, amit lehet. A végső és megválaszolhatatlan kérdés: – Mi értelme van létünknek? Mi végre vagyunk mi emberek e sárból gyúrt „angyalok meg állatok” itt e Földön? – akkor még nem foglalkoztatja az ifjút. Nem törődik vele. Fontosabb dolgai vannak ennél….
Aztán megérik az idő, és hirtelen elébünk áll a kérdés. Ugyanaz, amit az ókorban Homérosz, Arisztotelész, Nagy Sándor, Néró vagy Marcus Aurelius császár, később Villon, Shakespeare, és utánuk azóta is minden e Földön élt ember, fel kellett hogy tegyen magának. Ugyanazt a kérdést, amit Csokonai után 220 évvel később most mi magunk is kérdezünk magunktól: – Mi létünk értelme? …
Ez az örök kérdés, amelyre mindenkinek így vagy úgy, de válaszolnia kell egyszer. Még akkor is, ha tudjuk, nincs e kérdésre megfelelő emberi válasz. mert azt áthatolhatatlan függöny zárja el szemünk és értelmünk elől. Isteni akarat borítja homályba. Agyunk és érzékszerveink nem alkalmasak, erőtlenek ahhoz, hogy fellebbentsük ezt a függönyt, hogy átlássunk a homályon..A kérdésre csupán optimista sejtés lehet a válasz, valami olyasmi, mint amit Csokonai Vitéz Mihály – egy akkoriban még nagyon is ifjú, de zseniális ember – oly nagyszerű szavakkal tár elénk e versében.
Csokonai ezt a versét 1804-ben, a halála előtti évben, Kis-Rhédey Rhédey Lajos felesége, Kátsandy Terézia úrhölgy 1804 áprilisi nagyváradi temetésére gyászbeszédnek írta. A verset a temetésen fel is olvasta. A költő ott és akkor megfázott, és tüdőgyulladást kapott. Sokáig gyengélkedett, küzdött az akkoriban még legyőzhetetlen betegséggel, mígnem néhány hónappal később, 1805 januárjában legyőzte őt a halál. A költő ekkor még csak 31 éves volt!. … Hihetetlen, a sors, és hihetetlen az is, hogy milyen géniuszokat terem a magyar föld!
Csokonai Vitéz Mihály: Rémítő s vidító kétségek – Jámbor József
Dani
| Vincze Attila | (2023. január 16.) |
Danikám!
Pazar a mű, és ritkán hallani ilyen jól, szépen előadott verset. Köszönöm.
Attila
| Székely Éva | (2023. január 19.) |
Kedves Dani, a verset nem ismertem, köszönöm, hogy elküldted.
Többször megnéztem, aztán csak meghallgattam.
” Itt állok virágzó létemnek szigetjében”
” Létel – mennyország Nemlétel – pokol”
” S ha elvész is a test, jobb részemmel élek, Óh, édes érzése ez öröklételnek!”
A költőt a halhatatlanság tudata vigasztalja, s minket is,úgy gondolom.
Testünk, mint pormachina. amit a lélek igazgat.
Ezek a mély gondolatok mutatják Csokonai megrendülését a halál láttán, de hiszi, hogy a lélek halhatatlan és ebben megvigasztalódik. Mintha érezné, hogy nagyon rövidre mérte Isten az ő földi jelenlétét és örül, hogy megtalálta a vigaszt.
Most egy kicsit elérzékenyültem, mert a régi kis családunkból csak én élek még, öcsém, édesanyám, édesapám meghaltak . Olyan jó rájuk gondolni.
Isten áldja meg őket.
Székely Éva