| Hadházi Dániel |
(2019. március 24.) |
Tisztelt Levelezőtársak!
A múlt héten akkor élt kiváló költőinknek az 1848-49-es magyar szabadságharcot előkészítő reformkorban, majd magának a szabadságharcnak lelkesítő napjaiban írott, aztán a magyar függetlenségi törekvések leverése után a lelkükben érzett keserűséggel átitatott nagyszerű versei közül válogattam néhányat, s a múlt heti „kulturális küldemény” zenei mellékletét is eszerint állítottam össze.
Ezen a héten nézzük meg. milyen az, mikor kiváló költők már nem csupán a magyar nép szabadságküzdelméről, szabadságharcáról dalolnak, hanem „a népek szívében élő társadalmi igazságtételről” , amikor magáról a forradalomról énekelnek. A forradalmak a legtöbb esetben nem az egész népről szólnak, hanem csupán annak egy részéről, a valakik által a hatalom megszerzése céljából feltüzelt elnyomottakról, a megalázottakról, a kisemmizettekről. Legyen bármennyire jogos is a lázadásuk, ők mégsem az egész nép. De ha a forradalom tisztán meg tudja őrizni kapcsolatát az egész néppel, mert minden népréteg számára kínál valami jobbat, mint amilyen az előző világ volt – nemzeti forradalom marad, és még ha elbukik is, örökre beleég annak a népnek az emlékezetébe (1848, 1956). Ha azonban ez nincs így, s ha a forradalom céljaival nem tud az egész nemzet azonosulni, akkor az a forradalom, még ha győz is, nem a nemzet közösen akart jövőjét építi, szolgálja, hanem legtöbbször a hamis és álságos célokat megfogalmazó nemzetköziséget, a korábbi évszázadok során kialakult társadalmi struktúrák erőszakos szétverésének szándékát testesíti meg. Ráadásul az ilyen nemzetköziség legtöbbször együtt jár a nemzetellenességgel, sőt, nagyon gyakran még az idegenséget magasabb rendűnek tartó gőgös nemzetutálattal is.
Észrevettétek-e, hogy a Nagy Francia Forradalom előtt (én az általános iskolában még úgy tanultam, így, nagy kezdőbetűkkel kell leírni ennek a történelmi eseménynek a nevét, s akkor még nem tudtam miért) szinte egyáltalán nem voltak forradalmak. Legfeljebb két-három évszázadonként egy-egy parasztlázadás, de a lázadók akkor még nem a feudalizmus megdöntéséért harcoltak. —- Ők még nem voltak öntudatukat illetően elég fejlettek és haladóak. … A nemzetköziség mai neve, pedig globalizmus.
Tudtátok-e, hogy a „dicsőséges Tanácsköztársaság” eltörölte a magyar Himnuszt és helyébe az Internacionálét, a magyar trikolór helyett az egyszínű vörös zászlót. az akkori angyalos, koronás magyar címer helyett pedig.a vörös csillagot tette meg az ország hivatalos szimbólumaivá
Petőfi Sándor: Föltámadott a tenger – Papp Zoltán
Petőfi Sándor: Dicsőséges nagyurak – Mácsai Pál
Ady Endre: Csák Máté földjén – Latinovits Zoltán
Ady Endre: A grófi szérűn – Bessenyei Ferenc
Ady Endre: Rohanunk a forradalomba – Végvári Tamás
József Attila: Lebukott – Némethi Gábor
S ők költőink legnagyobbjai. … Mindazonáltal jól kirajzolódik egy ív a még nemzetben gondolkodó, de az elnyomott népnek hangot adó forradalmi Petőfi erkölcsiségétől, a kor magyar valóságát dühvel gyűlölő, a magyar jövőt a kiszolgáltatott proletárokban látó Adyn át József Attila dühvel és gyűlölettel átitatott, vér-kommunista verssoraiig.
A zenei melléklet mi lehetne más, mint ez, a nyíltan rombolásra hívó dal:
Fel, vörösök, proletárok!
Dani
Mészáros Attila (2019. március 25.)
Kedves Dani!
A kimondatlanul bennem lévő érzéseket pontosan megfogalmazod. Sokszor van az a „Jé, tényleg!” érzés bennem a leveleid elolvasása után.
Atilla