| Hadházi Dániel |
(2019. július 21.) |
Az előző hetek versdömpingjétől eltérően erre a hétre csupán egyetlen verset küldök Nektek. Ady Endre ‘Az ős Kaján’ című költeményét. Azért is csak egyet, mert ezt az egyet nem elegendő csupán egyszer meghallgatni. Legalább három-négy odafigyelő meghallgatás szükséges ahhoz, hogy sejteni kezdjük a költemény valódi értelmét.
Talán mindannyian emlékeztek még azokra a középiskolai irodalom órákra, mikor Ady szimbolizmusáról volt szó. Értettük is meg nem is, hogy mit jelent ez a kifejezés. Akkoriban legtöbben valószínűleg még egy kicsit éretlenek is voltunk ahhoz, hogy azt a maga lényegében felfoghassuk. Hosszú idő után most, ennek a lelki és egzisztenciális válsággal egyszerre küzdő Ady által 1907-ben, Párizsban írott versnek a kapcsán megpróbálnám elmagyarázni Nektek, én magam hogyan gondolom ezt a bizonyos szimbolizmust. Ne ijedjetek meg, nem akarok irodalomtörténeti eszmefuttatásba bonyolódni,
Megengedem, hogy Ady ezt a versét alkoholmámorban, vagy valami módon önkívületi állapotban írta, és a sorok, a lelkében kavargó érzelmek és gondolatok egyszerűen csak folytak belőle, s ő csupán papírra vetette azokat. Életének cövekjei, magyarsága, édesanyja, szerelme, léha életmódja, értelme és öntudata, költészetének tudott értékei – azaz az érzelmek és az értelem egyenrangú jelenléte a versben – ugyan a felületes szemlélő számára így egymásra halmozva zagyvaságnak tűnnek, de mégis pontosan így, a kavargó képek e kusza kavalkádjával az emberi lét teljességét mutatják be.
Én ős Kajánt a magyarság pogány, vad és szilaj őstermészetének, ős istenségének tartom, aki minden magyar lelkében jelen van valahol. A vers legfontosabb kérdése: “- Mit ér az ember, ha magyar?”. Ez a kérdés a vers lényege. És mi, Adyval együtt azóta sem tudunk őszintén, azaz igazán válaszolni rá. A duhaj, részeges pogány istenhez van-e még bármi közünk, vagy már rég meghalt bennünk, De nem, mégsem. Mert a lelkünk mélyén a vérünkben valahol még ott él, s duhaj, bormámoros tivornyákon néha-néha előbukik belőlünk. Ő lenne valódi magyarságunk lényege? A lelkünk őt keresi mindenhol? … Minden más csak gyáva alkalmazkodás valami tőlünk idegen ismeretlenséghez, mely soha nem hozhatja el számunkra a boldogságot? Ady is csak kérdez, választ ő sem tud adni. Az ősi és vad elveszett Kelet, és a minket befogadni soha nem is akaró Nyugat között vajon van-e, lesz-e hely számunkra valaha is?
A verset Papp Zoltán szavalja el nagyszerűen:
Ady Endre: Az ős Kaján – Papp Zoltán
A vershez nagyon nehéz illő zenei mellékletet találni. Ezt az Ady – Novák János / Cseh Tamás dalt találtam szellemiségét tekintve ahhoz legközelebb állónak.
Ady Endre -/ Cseh Tamás: Biztató a szerelemhez
Dani
Most mikor e levél kelte után négy évvel, 2023-ban honlappá rendezem korábbi leveleimet, s újra meghallgattam Ady ‘Az ős Kaján’ című versét már egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy akkor jól értelmeztem a költői szimbólumot. Ma ős Kajánt már nem Lucifernek látom, hanem a magyarság pogány, vad és szilaj őstermészetének, ős istenségének, mely minden magyar lelkében jelen van valahol. 2019-ben észre sem vettem a kérdést: “- Mit ér az ember, ha Magyar?”, pedig most már úgy látom, épp ez a kérdés a vers lényege. És azóta sem tudunk igazán válaszolni rá. A duhaj, részeges pogány istenhez van-e még bármi közünk, vagy már rég meghalt bennünk, talán valahol a lelkünk mélyén még él bennünk, és duhaj, bormámoros tivornyákon néha-néha előbukik belőlünk. Ő lenne valódi magyarságunk lényege? A lelkünk őt keresi mindenhol? … Minden más csak gyáva alkalmazkodás valami tőlünk idegen ismeretlenséghez, mely soha nem hozhatja el számunkra a boldogságot?
Dani