| Hadházi Dániel | (2019. november 24.) |
Tisztelt Levelezőtársak!
Ezen a héten is maradjunk még a világirodalomnál. A költő ezúttal legyen a Kr.u. 19. század első felében élt amerikai Edgar Allan Poe. Poe-t talán kicsit túlzás költőnek nevezni, mert a most meghallgatásra ajánlott ‘A holló’ című költeményén kívül, alig ismerünk tőle más lírai alkotást. Annál több hátborzongató, félelmet keltő, a horror és a krimi határán táncoló írást. Ha úgy összességében tekintünk az amerikai – az USA-beli – irodalomra, megdöbbenve állapíthatjuk meg, hogy az mennyire képtelen nagy műveket teremni. Nincs amerikai költészet, nincs észak-amerikai regény – legalábbis olyan értelemben nincs, ahogy mi itt Európában tekintünk a regényre – csak novellák, érdekes és meghökkentő történetek. Megfigyelhető az is, időben minél távolabb vagyunk mai korunktól, annál több jobb észak-amerikai írót találunk – Jack London, Mark Twain, Steinbeck, Hemingway, Kerouac – a mából azonban szinte senkit. Mikor olvastam a felsorolt írók műveit, bár azok tetszetősek voltak, de – néhány valóban jó írás kivételével – rögtön el is felejtettem szinte mindet. Szépen csomagolt, úgy ahogy azt később megszokhattuk, a borítót átlósan átfedő aranysávval, Nobel-, Pulitzer- és egyéb irodalmi díjak fényképével díszített bolti árunak tűnt valamennyi. Lehet, hogy véleményemmel nem mindenki ért egyet, szerintem Amerika /még?) nem képes kultúrát teremni. A „híres” és elismert „nagy” amerikai írók egyike sem állja ki az összehasonlítást Jókaival, Mikszáth-tal, Kosztolányival, Móricz-cal, de még Mórával, Tömörkénnyel vagy Karinthyval sem. … Én így tekintek Poe ‘A holló’ című költeményére is. Szép, szép, érdekes és meghökkentő, kicsit misztikus költemény – de igazából sem a tartalom, sem a mondanivaló, sem a vers hangulata, még talán a rímek zengése sem oly különleges, oly egyedi, hogy azok így együtt ezt a verset olyan nagyon magasra emeljék, mint ahová azt az „értő” megítélés teszi. Számomra az igazi csodát a vers magyar fordításai jelentik. Két zseniális magyar költő Tóth Árpád és Babits Mihály, de Kosztolányinak is van „holló” fordítása.
Először hallgassuk meg a verset, nem zavaró módon megzenésítve, eredeti angol nyelven, az Omnia együttes előadásában csupán csak azért, hogy érezzük a vers ritmusát, rímeit. Na meg azért, hogy a majd következő két fordítás zsenialitásában is gyönyörködni tudjunk.
A fordításokat hallva érezzük, hogy a magyar szavakon keresztül a versnek ugyanaz a lüktetése árad, ugyanúgy zengenek a rímek, mint az eredeti műben. Mindkét fordítás igazi mestermunka. A költői szabadság és alázat tökéletes példái.
Poe a holló szájába refrénként a „Never more” szavakat adja, Akinek – magyar létére – viszonylag jó az angol kiejtése, érezheti, hogy ez a „Never more” valóban a holló károgására hasonlít, mely magyarul Tóth Árpádnál Latinovits Zoltán férfiasan zengő orgánumán „Soha már”-ként , Babits-nál Gábor Miklós ércesre váltó hangján „Soha sem”-ként szól. Mindkettő a maga módján így tökéletes, s így adja vissza művészi módon nekünk magyarul az eredeti hatást, s halljuk ki azokból a hollónak ugyanazt a sejtelmes károgó hangját, melyet Poe „Never more”-ként hallott. … A két kitűnő és egymást kiegészítő fordításhoz csak a két nagyszerű szavalat hasonlítható.
Edgar Allen Poe: The Raven – Omnia együttes
Edgar Allan Poe: A holló (Tóth Árpád ford.) – Latinovits Zoltán
Edgar Allan Poe: A holló (Babits Mihály ford.) – Gábor Miklós
Dani