| Hadházi Dániel | (2025. július 13.) |
Tisztelt Levelezőtársak!
Erre a hétre sem verset, sem prózát, csak dalokat küldök Nektek. Három gyönyörű szép magyar énekesnő közös előadásában három gyönyörű szép magyar népdalt, melyek közül az első kettő – a ‘Sem eső nem esik’, illetve a ‘Tűzugrás’ – nem eredeti autentikus népzenei változatban, hanem ún. „etno-világzenei” feldolgozásban szólal meg. E két dal Vikár Béla gyűjtése a felvidékről a 20. század elejéről. Az első a szülői háztól búcsúzó menyasszony szomorúságát önti dalba, a másik pedig a szentivánéji tűz körül énekelt, a mind magasabbra lobogó tűzzel együtt fokozódó ritmusú szerelmi párosító. …
Ha valamihez a sok minden egyéb mellett biztosan nem értek, az a zene. Bot fülem és fa hangom van. Így aztán nagy merészség a részemről, hogy zenei kérdésekben állást foglalok. Mégis megpróbálom. … Nemrég egyik barátommal és levelezőtársunkkal, Kató Zolival, a népzenei kulturá-ról beszélgettünk. Zoli, aki a népzene szerelmese és nagy ismerője, meglepetésemre úgy vélekedett, hogy hiába az elmúlt évtizedekben felbuzgó erdélyi falujárás,, autentikus módon zenélni tanulás, a táncház mozgalom, az iskolai néptánc oktatás, a népzenei kultúra egyre inkább kultúránk pereme felé sodródik, Természetesen nem azért, mert nem képvisel értéket, hanem azért, mert az ezt a kultúrát folyamatosan megújítani, nedvekkel ellátni képes élet változik meg körülötte. A magyar lakta falvakban, de még Erdélyben, a Délvidéken és a Felvidéken is oly gyorsan tűnik el a népi kultúrát éltető életforma, hogy a népzene még faluhelyen is egyre inkább „kulturális kellékké”, muzeális tárggyá, „műsorszámmá” válik, illetve gyökereitől elszakadva, és lassú halódásra ítélve, beköltözik a városok kultúrházaiba, színházaiba. „_ Már nem éneklik, csak hallgatják a népdalokat. Már nem táncolják, csak nézik hogyan táncolják mások a táncokat.” – fogalmazott Zoli .De hát éltető gyökerek nélkül élhet-e egy növény? … Szerintem igaza van. … És itt jövök én a laikus, de a zenét kedvelő zenei „analfabéta” , aki úgy véli, hogy a gyorsan és visszafordíthatatlanul megváltozó környezetben a világzene divatja, még ha át is alakítja, de talán tovább életben is tarthatja a népzenei motívumokat. Persze, lehet azon vitatkozni, hogy ha egy dal nem az eredeti formájában és nem, vagy csak részben az eredeti hangszerek kíséretében szólal meg az még ugyanaz a dal-e? Én is érzem, hogy nem. De azt is, hogy az ilyen, a mai kor hangzásvilágához és mai divatos hangszereihez igazított, sőt még ritmusában is kissé megváltoztatott dal is a magyar kultúra része. Különösen akkor, ha olyan nagyszerű énekesek adják elő ezeket a dalokat, mint Herczku Ágnes, Bognár Szilvia és Szalóki Ági.
Sem eső nem esik. Tűzugrás – Herczku Ágnes, Bognár Szilvia, Szalóki Ági
Most már csak – városi “nadrágos” emberként – azt kellene tudni mi is az, illetve milyen is az a rutafa? A Wikipédia erről ezt írja: A ruta nálunk kertben termesztett, sárga virágú, erős szagú félcserje. A rutafa életfa szimbólum. Vikár Béla szerint a szüzesség és a tiszta szerelem jelképe. A két ág egyike a menyasszonyra, a másik a vőlegényre hajlik.
A fenti két – szerintem – jól sikerült világzenei átirat mellé hallgassatok még meg két újabb, ezúttal valóban autentikus magyar népdalt is ugyancsak az előbbi három remek hangú és gyönyörű szép énekesnő előadásában.
Fekete madár ( Felszállott a páva – Bognár Szilvia, Herczku Ágnes, Szalóki Ági
Dani